Nem késik az Úr!

---

---

Lektio: 2Péter 3, 1-13 Textus: 2Péter 3, 9-13 Kedves testvérek! Az „advent” szó eljövetelt jelent. És ebben az időszakban valóban sok szó esik az Úr eljöveteléről. Ugyebár karácsonyt várjuk és karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus a földre jött. Ez volt az Ő első eljövetele. De ugyanígy központi témája ennek az adventi időszaknak Jézus Krisztus második eljövetele is. Mikoris Jézus visszatér erre a Földre, véget vet a világtörténelemnek és mindenkinek számot kell majd adnia arról, hogy mit kezdett a neki adatott idővel. Jézus pedig új eget és új földet teremt, ahol a benne hívők élhetnek majd örök életet. A most felolvasott igeszakaszunk is erről a második eljövetelről beszél. Ugyanis Péter apostol arra figyelmezteti a levelében a keresztyéneket, hogy lesznek majd csúfolódók, akik kétségbe vonják Jézus második eljövetelét. Akik elkezdik gúnyolni a hívőket és azt próbálják majd bizonygatni mindenkinek, hogy Jézus nem fog visszajönni, ez az egész csak egy kitalált story. Ezek a csúfolódók, azt olvassuk, hogy szándékosan megfeledkeznek Istenről. Nem akarnak tudomást venni arról, hogy Jézus majd visszajön és számot kell majd neki adnunk. Talán legbelül ezt ők maguk is jól tudják, de inkább szemet hunynak efölött és legyintenek. Mert így kényelmesebb, így élhetnek a maguk vágya és gondolata szerint. De hát ennek sejthetjük, hogy milyen vége lesz. Tehát vannak ezek a csúfolódók, akik Jézus ellen kampányolnak, és erre figyelmezteti a keresztyéneket Péter, és ezekre a gúnyolódásokra ad választ a ma felolvasott igeszakaszban. Ezzel kapcsolatban most három gondolatot szeretnék kiemelni ezen az adventi Istentiszteletünkön. Mindhárom résznél egy-egy verset fogok felolvasni az igéből, és azoknak kapcsán szeretnék átadni egy-egy üzenetet. 1. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” Nem késlekedik az Úr. Péter azt válaszolja, hogy az Úr nem késik. Nem felejtette el az ígéretét, hogy Ő eljön. Nem pongyolaságból, feledékenységből nem jött még vissza, hanem egy egészen más oka van ennek. Azt mondja, hogy nem késlekedik az Úr, hanem türelmes hozzátok. Türelmes az istentelenséggel, a gonoszsággal, a bűnnel szemben. És arra vár, hogy minél többen megtérjenek, Istenhez forduljanak. Hogy minél több embernek örök élete lehessen. Ez Isten szándéka, hogy minél több embert megmenthessen, ezért nem jött még vissza. És nem kell a csúfolódókra hallgatni, nem kell megijedni attól, hogy mi van, ha mégsem igaz az, amit olvasunk az igében, mert Istennek a türelmessége, a megbocsátó szeretete mutatkozik meg abban is, hogy még nem jött vissza és nem vetett véget a világnak. Ez az Ő szeretetének jele azok felé, akik még nem tértek meg és nem kezdték el követni Jézus Krisztust. Adventben általában arról szoktunk beszélni, hogy mi hogyan várjuk Jézust. Hogy mi hogyan készülünk ebben a várakozásban. De azt látjuk ebből a mai igéből, hogy nem csak mi várunk. Hanem Isten is vár arra, hogy végre odaforduljunk hozzá. Hogy végre leboruljunk előtte imádságban, hogy végre kinyissuk a talán polcon porosodó Bibliát, hogy végre odaszenteljük magunkat neki. Nem csak vasárnap délelőtt, hanem a hétköznapokban: a munkahelyünkön, az iskolában, a családi otthonunkban, mindenhol. Tehát az adventi várakozás nem egyoldalú. Hanem Isten is vár arra, hogy végre teljes szívvel kezdjük el Őt követni. És hogy Isten hogyan várja az embert, azt nagyon jól bemutatja a tékozló fiú példázata. Jézus ebben a példázatban arról beszél, hogy van egy fiú, aki kikéri az örökséget idő előtt. Semmibe veszi az apját és elmegy messzi földre, hogy megvalósítsa önmagát. Kicsapongó életet él, nagy mulatságokban vesz részt, viszont egyszer csak elfogy a tőke, elfogy a pénz. Egészen a disznók vájújáig süllyed ez az ember. És amikor teljes nyomorúságba kerül, akkor megfogalmazódik benne az, hogy bizony vétkeztem, hibát követtem el és milyen jó volt otthon lenni. Ekkor elhatározza, hogy hazamegy és bocsánatot kér az apjától. El is indul hát. Az apja pedig már távolról meglátja őt és eléje siet. És miért siet elé? Hogy jól leszidja? Hogy elmondja: „Na látod, hogy nekem volt igazam. Na és hogy nézel ki, mit csináltál te?” Nem. Annyit olvasunk, hogy eléje futott, megölelte, arcon csókolta, a legszebb ruhába öltöztette fel, és egy nagy ünnepséget, lakomát szervezett. Hiszen az Ő fia meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. Nyilván értjük a példázatot. Hogy az édesapa az Isten, a tékozló fiú pedig az ember. És Isten így várja azt, folyamatosan lesve, hogy mikor megyünk haza Őhozzá. Hogy mikor rendezzük vele a megromlott kapcsolatunkat. És ilyen nagy vigadalom, ünnepség van a mennyországban is akkor, amikor valaki odafordul Istenhez. Isten ilyen nagy szeretettel vár minket. Hasonló ehhez az a történet is, amit egy lelkipásztor mesélt el egyszer, talán ezt is hallottuk már. Ez a lelkipásztor vonattal utazott és szóba keveredett egy mellette ülő fiatalemberrel. Erről a fiatalemberről kiderült az, hogy éppen most szabadult ki a börtönből és hazafele tart. Még a börtönből írt a szüleinek egy levelet, melyben bocsánatot kért és kérte a szüleit, hogy fogadják vissza. Viszont azt is leírta, hogy megérti, ha ők nem képesek megbocsátani és visszafogadni őt. Éppen ezért a levelében azt is megírta, hogyha a szülei képesek megbocsátani neki és szívesen látják otthon, akkor a kert végi diófára kössenek ki egy fehér kendőt, amikor arra megy a vonattal, és ebből tudni fogja ez a fiú azt, hogy hazamehet-e vagy valahol máshol kell helyet keresnie. Amikor elhaladtak a ház mellett a vonattal, akkor ez a fiatalember és lelkész döbbenten vették észre, hogy az egész fa fehér kendőkkel meg lepedőkkel volt feldíszítve. Így várták haza az Ő gyermeküket. Ez a történet is jól szemlélteti azt, hogy Isten hogyan vár bennünket. Hát ne várakoztassuk meg Őt! Van egy énekünk, amit fogunk is énekelni: Ó Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz. Ennek az utolsó sora így szól: „Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.” Kik vagyunk mi kicsiny emberek, hogy megvárakoztassuk a mindenható, teremtő Istent? Engedjük be hát Jézust a mi szívünkbe, életünkbe. Tehát ez volt az első pont: Nem késik az Úr, hanem türelmes hozzánk, és vár bennünket, hogy kezdjük el Őt követni. 2. „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. 11Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét” Itt a második pontban azt szeretném kiemelni, hogy Péter levele óva int minket a tétlenségtől. Mert rendben, hogy Isten türelmes, de ezzel ne éljünk vissza, ne maradjunk tétlenek. Mert el fog jönni az Úr napja, el fog jönni az a nap, amikor Jézus visszajön. És ez a nap váratlanul fog eljönni. Nem tudjuk kiszámolni, megsaccolni, hogy mikor lesz. Ezt egyedül az Úr tudja. De nekünk örök készenlétben kell várnunk Őt, ugyanis nem mindegy, hogy Ő hogyan talál minket. És itt megint csak az a fő kérdés, ami az előző pontban is volt, hogy követjük-e Jézust. És hogy amikor visszajön váratlanul, akkor lesz-e örök életünk. Ez az ige itt arról is beszél, hogy azon a napon majd felbomlik az ég és a föld, tehát véget ér az általunk ismert világ. Amikor én ezt elolvastam, akkor rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy ha ez a világ ennyire mulandó és egyszer csak semmibe vész, akkor miért csak a földi dolgainkkal vagyunk elfoglalva, és miért nem fókuszálunk inkább arra, ami maradandó, ami örök életre megmarad. És ez a gondolat eléggé összhangban van Jézusnak azzal a mondatával, hogy: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el.” A mi földi kincseinket: vagyonunkat, élvezeteinket, sikereinket bármikor elveszíthetjük. Pillanatok alatt megtörténhet a baj. Talán láttunk is már ilyet, amikor valakit percek alatt semmiztek ki, és oda volt minden, amiért addig dolgozott. De azokat a kincseket, amiket a mennyben gyűjtünk, amiket Istentől kapunk, azok megmaradnak örökre, azokat senki nem veheti el tőlünk. Az elmúlt években itt volt közöttünk evangelizációt tartani egy amerikai lelkész, Monty Taylor, biztosan emlékszünk rá többen is, és az egyik evangelizációs alkalmon egyszer csak, az alkalom közben, előkapott egy hosszú kötelet. Ennek a hosszú kötélnek a végére rakott egy kis szigszalagot, kb 2-3 centinyi vastagságban. És azt mondta, hogy ez a rövid rész jelképezi a földi életünket. Utána pedig elkezdte megmutatni a kötél többi részét. Húzta, húzta, de nem találtuk meg a végét. Azóta sem jöttem rá, hogy honnan szerzett ilyen hosszú kötelet. És azt mondta, hogy ez pedig a mi örök életünket jelképezi. És feltette a kérdést: Te melyikkel foglalkozol? Azzal a kis centiméterrel, ami nagyon gyorsan véget ér, vagy ezzel a végtelen résszel? Melyikkel érdemes foglalkozni? És félre értés ne essék. Itt nem arról van szó, hogy akkor nem lehet vagyonunk, meg nem lehet szeretni a földi dolgainkat. Dehogyis. Isten ezeket a mi javunkra adta. A lényeg az, hogy hol van a fókusz. Hogy mi a legfontosabb. Hogy nagy vagyonra tegyünk szert, hogy fantasztikus sikereket érjünk el, hogy halmozzuk az élvezeteket? Vagy az, hogy az Istentől kapott célnak megfelelően éljük az életünket: Őt követve, szeretetben, másokat szolgálva? És akkor nem a telhetetlenség, meg a hiúság, hanem Isten szeretete fog bennünket betölteni. Melyikkel érdemes foglalkozni? Az egyik elmúlik egyik percről a másikra, a másik megmarad. És aki az utóbbival foglalkozik, annak kincse lesz a mennyben. Éppen ezért azt mondja Péter, hogy akik várják az Urat, akik már befogadták Jézust, azok éljenek kegyesen. Azaz foglalkozzanak azzal, hogy mi az Isten akarata és aszerint éljenek. Olvassák az Isten szavát, a Bibliát, imádkozzanak, bocsássanak meg a másiknak és tegyenek jót mindenkivel. Persze most csak a teljesség igénye nélkül mondtam pár dolgot. De ne a földiekkel, hanem az égiekkel foglalkozzunk elsősorban. És ez legyen érvényes a mostani adventünkre is. Magam is tudom milyen a karácsonyi készülődés. Rohanás az ajándékokért, nagytakarítás, rendrakás, nyolcféle fogás meg hatféle sütemény elkészítése, hogy biztos mindenkinek megfeleljünk. És persze, lehet ünnepelni, meg lehet ennek adni a módját. De ha ebből kimarad az ünnep lényege, hogy Jézus születésére emlékezünk, és maga Jézus nincs ott közöttünk, akkor ez csupán kiüresedett emberi hagyomány, ami csak stresszel bennünket a sok feladatával. Álljunk meg kicsit, csendesedjünk el az Úr előtt és próbáljunk meg ebben a maradék egy hétben nem csak a nagy felhajtással, hanem az ünnep valódi lényegével is foglalkozni. Tehát elsősorban ne a földiekkel, hanem az égiekkel foglalkozzunk. 3. Mert, és itt érkezünk el a harmadik pontunkhoz: „De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” A mennyeiekkel foglalkozzunk, mert az Isten országa vár azokra, akik rendezték a kapcsolatukat Jézussal és elkezdték Őt követni. És ezen az új földön és új égen, amelyet Jézus a második eljövetelekor megteremt, már nem lesznek csúfolódók, ott Isten igazsága lesz. Ott tökéletes igazság fog uralkodni. Máshol pedig, pontosabban a Jelenések könyvében, ezt olvassuk az új égről és új földről: „Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Ilyen otthon van elkészítve azoknak, akik Jézusban örök életet kaptak. Ahol nem lesz semmiféle rossz dolog vagy gonoszság. Nem lesz fájdalom, nem lesz halál. Mentesülünk az ilyen nyomorúságunkból. Nem kell aggódni az életünkért egy betegség miatt, nem kell számolgatni a fizetést a hó végén a magas árak mellett, nem kell elviselnünk azt a sok békétlenséget, ami körülvesz bennünket. Mennyei boldogság vár azokra, akik Krisztussal járnak. És a legfőbb eleme ennek az, hogy magával Istennel lehetünk majd örök közösségben. És ennél nagyobb örömöt, nagyobb boldogságot nem lehet találni. „Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Az igehirdetés végéhez érve hadd foglaljam össze, hogy miről is volt szó. Az elején rögtön láttuk a csúfolódókat, akik nem akarnak tudomást venni Istenről és gúnyt űznek Jézus második visszajöveteléből. Az ige erre adott válaszát néztük meg három pontban: 1. Először láttuk, hogy Isten nem késik, hanem türelmes hozzánk, és arra vár, hogy odaszenteljük magunkat neki és elkezdjük Őt követni. 2. Aztán másodjára arról volt szó, hogy ez viszont ne adjon okot tétlenségre, mert bizony váratlanul el fog jönni az Úr napja, amikor az ég és a föld elmúlik, úgyhogy nekünk nem a földön, hanem a mennyben kell kincset gyűjtsünk. 3. Végül pedig, harmadjára láttuk, hogy milyen csodálatos mennyei ország vár azokra, akik befogadták Jézust az életükbe. Kívánok mindenkinek áldott adventi készülődést, amelyben tudunk az ünnep lényegével is foglalkozni, Jézus Krisztussal találkozni. Ámen.   Páty, 2022 Advent