Bolondok napja

Textus - Zsoltárok 14

A karmesternek: Dávidé. Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent. Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. Nem tudja a sok gonosztevő, akik úgy eszik népemet, ahogy a kenyeret eszik – de az Úrhoz nem kiáltanak –, hogy majd egyszer nagyon megrettennek, mert Isten az igaz nemzedékkel van! A nincstelen tervét csúffá tennétek, de az Úr az ő oltalma! Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Amikor az Úr jóra fordítja népe sorsát, ujjong majd Jákób, és örül Izráel.

Igemagyarázat

Amikor ebből a zsoltárból kezdtem el készülni a mai alkalomra, akkor még nem realizáltam, hogy ma van bolondok napja. Úgyhogy Isten bolondok napjára egy olyan Igét készített el számunkra, ami a bolond emberről szól. Ilyenkor, bolondok napján megtréfáljuk egymást, próbálunk mulatságot csinálni a bolondozásból. Ezzel nincs is gond. Isten Igéje nyilvánvalóan egy másfajta bolondságról beszél, ami már nem olyan nevetséges. Sokat idézzük ezt a zsoltárt, különösen az első versét: „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!” És nyilvánvalóan, amikor ezt idézzük, akkor mindig másokra gondolunk: a gonosz ateistákra, akik kifejezetten tagadják Istent és ezt szóvá is teszik… És az fel sem merül természetesen, hogy ez esetleg rólunk, templombajáró, hívő emberekről szólna… Pedig ha tovább olvassuk a zsoltárt, akkor elszomorító a diagnózis: „Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.’ És a zsoltáros szavai kizárnak minden kibúvót: „Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem.” Tehát ez nem egy ateista csoportról szól, nem csak ők a bolondok, hanem ez az ember általános leírása. Nem véletlen, hogy Pál apostol is ezt a zsoltárt idézi a Római levél 3. fejezetében: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” Hajlamosak vagyunk talán azt gondolni, hogy ez a „bolond” szó csak azokra vonatkozik, akik tagadják Istent, akik szájukkal kimondják: nincs Isten. De a zsoltár sokkal mélyebbre megy ennél. Hogy fogalmaz? „Azt gondolja magában a bolond” Nem csak azt vizsgálja a Szentírás, hogy mit mond az ember a szájával, hanem azt, hogy hogyan gondolkozik és hogyan él. Mert lehet, hogy a hitvallásunk rendben van, lehet, hogy helyesen beszélünk Istenről, lehet, hogy eszünkbe sem jut, hogy Ő nem létezne, de az életünk számos pontján mégis úgy működünk, úgy viselkedünk, mintha Ő nem is lenne. Ez a gyakorlati ateizmus. Amikor a száddal megvallod, hogy van Isten, de közben a cselekedeteid olyanok, mintha ateista lennél, mintha nem is létezne az Úr. Erre egy nagyon egyszerű példa az aggódás. Az aggódás szereti úgy feltűntetni magát, mint felelősségteljes, előrelátó gondolkodás. Pedig valójában amikor aggódom, akkor Isten hatalmát tagadom meg, mert nem hiszem el, hogy Isten az én helyzetem felett is Úr és a javamat tudja abból kihozni. Tehát az aggódás is egy bolondság, hiszen nem számol Istennel. Tehát még a hívő ember is gondolkozhat, viselkedhet bolond módjára, mint egy gyakorlati ateista, aki nem számol az Úrral. Éppen ezért, most a nagyhéten arra hívok mindenkit, hogy vizsgáljuk meg az életünket, hogy annak mely területein viselkedünk bolond ember módjára. Azt olvastuk a zsoltárban, hogy az Úr letekint a mennyből, hogy megvizsgálja az embert. Jó lenne, ha most önként vetnénk alá magunkat ennek a vizsgálatnak, és kérnénk, hogy Isten Igéje világítsa át az életünk, mutasson rá, hogy hol viselkedünk bolond módjára, és Ő hozza el ezekből a szabadulást is. Most, hogy ezt a folyamatot segítsük, a Szentírásból megnézünk pár példát, hogy milyen is egy bolond ember. Jézus négyféle embert/embercsoportot nevez bolondnak. Össze tudjuk szedni, hogy Jézus kiket nevez bolondnak? Három példázat és egy valós embercsoport: a bolond ember, aki homokra építette a házát; a bolond gazdag, a bolond szűzek és a bolond farizeusok. Látjuk, hogy amikor Jézus bolondnak nevez valakit, akkor általában olyan emberekről beszél, aki hallja az Igét, aki ismeri az igazságot, aki valamilyen módon kapcsolatban van Istennel – és mégis bolond módjára viselkedik valamilyen alapvető dologban. Ez is mutatja, hogy ezek lehetnek abszolút minket érintő kérdések. Ezért fontos, hogy most ne másokra gondoljunk, hanem magunkat vizsgáljuk meg. Ezt a négy példát fogjuk most sorra venni. 1. Az engedetlen bolondról ezt olvassuk: „Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.” Tehát az első bolond az, aki hallgatja az Igét, mégsem aszerint él. Ott ül, hallgatja, talán még egyet is ért vele, sőt lehet, hogy másoknak is mondja, csak éppen amikor feláll és hazamegy, nem történik semmi változás. Ugyanolyan marad az Ige hallgatása után, mint annak előtte. Ilyen az, amikor valaki pontosan tudja, hogy rendeznie kellene egy kapcsolatát, tudja, hogy oda kellene menni, bocsánatot kérni, vagy megbocsátani – de inkább halogatja, mert kényelmetlen. Hallotta az Igét, érti is, mit kíván Isten – hogy bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Krisztus is megbocsátott nektek –, de nem cselekszi. Vagy amikor valaki tudja, hogy valami nincs rendben az életében – egy visszatérő bűn, egy rossz szokás, egy tisztátalan dolog –, és újra meg újra megszólítja az Ige, tudja, hogy le kéne leplezni, de mindig talál rá magyarázatot, hogy miért nem most kell változtatni. Ilyen az is, amikor valaki hallja, hogy fontos lenne az imádság, az Istenre figyelés, de a nap végén mindig minden másra jut idő, csak erre nem. Vagy amikor tudja, hogy Isten azt kéri, hogy ne aggódjon, hanem bízzon – mégis újra és újra belecsúszik ugyanabba az aggódó gondolkodásba, és nem is harcol ellene. Vagy amikor hallja, hogy Isten az anyagiak területén is Úr, hogy ne a pénz legyen az istenünk, hanem Ő – de a döntéseiben mégis a félelem és a hamis biztonságérzet irányít, nem az Istenbe vetett bizalom. A legveszélyesebb az, amikor valaki már hozzászokik ehhez, hogy hallja az Igét, de nem cselekszi. Amikor ez egy állapottá válik. Amikor már nem is zavarja különösebben, hogy nincs változás, mert annyira megkeményedett már a szíve. Lehet így is Igét hallgatni, lehet így is a templomba és a gyülekezetbe járni, csak nem érdemes. Jézus azt mondja: ez bolondság. Mert olyan, mintha valaki házat építene, de az alapot elhanyagolná. Izrael országa nagyon sziklás, köves. Viszont a sziklás, köves réteg felett általában egy homok réteg is található. Na és régen az volt az alapozás, hogy ezt a homokréteget szépen letakarították, lekaparták a szikláról. Na de miért? Azért, mert amikor jött az esős évszak, akkor kevés idő alatt hirtelen nagy csapadék esett le és kimosta a homokot az épületek alól. Tehát ha valaki lusta volt az alapozást elvégezni és a homokra ráépítette a házat, akkor az eső kimosta a homokot a falak alól és összedőlt a ház. Viszont aki rendesen eltakarította a homokot és a sziklára épített, annak a háza alatt már nem tudott mit kimosni az eső és a helyén maradt az épület. Így mindenki számára nyilvánvaló volt az, hogy bolond ember az olyan, aki nem végzi el ezt a munkát. És lehet, hogy az ilyen homokra épült házak is kívülről szépek, úgy tűnik, hogy minden rendben van. De amikor jön az eső, jön az árvíz, jön a szél. Amikor jön egy nehézség, egy próbatétel, egy betegség, egy veszteség, egy krízis, akkor kiderül, hogy milyen bolond volt az építő: összedől a ház. Ha nem cselekszed az Igét, akkor nem csak egy kicsit lesz gyengébb a szerkezet, nem csak beázik a tető, hanem ősszedől az életed. Ne legyünk ilyen bolondok. Mert nem az a kérdés, hogy mennyit ismerünk és hallottunk már az Igéből, hanem az, hogy mennyit cselekedtünk meg belőle. A hallgatásnak együtt kell járnia az engedelmességgel, különben bolondok vagyunk. Tehát az első: az engedetlen bolond. 2. A felelőtlen bolondról ezt olvassuk: „Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje. Így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda gyűjtöm be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” Itt nem egy rossz emberről van szó. Nem arról, aki lop, csal, másokat kihasznál. Ez az ember dolgozik, gondolkodik, tervez, gyarapodik. Tulajdonképpen sok mindenben példamutató az ő élete. És mégis azt mondja rá Isten: bolond. Miért? Mert ez az ember számolt mindennel, csak Istennel nem. El van foglalva a saját projektjeivel. Ő kitalálta: most sok a termés, úgyhogy akkor lebontjuk a régit, az már nem is kell, és építünk egy újat. Hogy erről mit gondol Isten? Az nem számít. Megvan a nagy ötlet, és csináljuk! Ilyen az, amikor valaki komoly döntéseket hoz az életében – a munka, a költözés, a kapcsolatok, a jövő, a projektek, a szolgálat területén –, és közben fel sem merül benne komolyan, hogy megkérdezze: Uram, te mit akarsz? Lehet, hogy imádkozik, mert hát a jó hívő ezt csinálja, de a döntés már valójában megszületett: megvolt az én nagy ötletem, én azt megvalósítom, Isten meg adjon rá áldást… Csak azt felejti el, hogy lehet, hogy Isten egy éjszaka alatt áthúzza az ő számításait… Világos az Igéből és sok-sok hívő ember tapasztalata is erről beszél, hogy Isten a földi életünkre nézve szeretne minket vezetni: a párkapcsolati kérdésekben, a családi dolgokban, a munkahelyválasztásban, a továbbtanulásban, minden földi kérdésedben szeretne vezetni, szeretné számunkra megmutatni a tervét, szeretne azon az úton vezetni, amelyen járnunk kell. Bolondok lennénk, ha ezzel a lehetőséggel nem élnénk. Már mondtam ezt a példát, hogy néha olyan bátor vagyok, hogy GPS nélkül indulok el valahova otthonról. Mert én tudom. És bizony volt már olyan, amikor nem volt ismerős a cél állomás, hogy rossz útra tévedtem és így plusz percekkel hosszabbítottam a menetidőt. Köröztem, köröztem, de sehogy sem találtam meg a helyes utat. Akkor gyorsan közben bekapcsoltam a GPS-t, az elkezdte mutatni a helyes útvonalat, elkezdtem azt követni és meglepő módon célba is érkeztem. Hány ember vezeti így a saját életének, vagy esetleg az egész családjának az autóját, hogy ő majd tudja, ő már olyan ügyes, nem kell neki a GPS. Aztán meg zsákutcába jut az élete, zsákutcába vezeti a rábízottakat is. De bármikor be lehet kapcsolni a GPS-t. Bármikor oda lehet fordulni az Úrhoz: Istenem mutasd meg melyik a helyes út. Mutasd meg merre induljak, melyik munkát vállaljam el, milyen anyagi döntést hozzak… Isten útmutatása mindig elérhető. És milyen jó lenne, ha nem tennénk felesleges köröket, ha nem rossz utakon járnánk, hanem a legoptimálisabb útvonalon megérkeznénk az Isten által kijelölt célba. De ahhoz az kell, hogy lemondjak arról, hogy majd én tudom… És ne csak a láthatókkal számoljak, hanem kérjem az Urat, hogy Ő vezessen. Ő mutassa, hogy a kereszteződésben merre forduljak, hogy mikor álljak meg vagy mikor induljak el, és hogy hol parkoljak le a végén. Őnála van az útiterv, hallgassunk hát rá! Te le tudsz-e mondani arról, hogy te majd tudod? És tudod-e kérni az Urat: Uram nélküled eltévedek, kérlek vezess a helyes úton!? Vagy továbbra is bolondként kihagyod Istent a számításaidból és megvalósítod a saját nagy ötleteidet? És ez nem csak a nagy döntésekben van így. Amikor jön egy probléma, egy nehézség, általában mi az első reakciónk? Az ember általában elkezd pörögni: mit csináljak, hogyan oldjam meg, kit hívjak fel, mit lépjek? És csak amikor már minden emberi lehetőség kimerült, akkor jut eszébe imádkozni. Én annyiszor átéltem ezt az életemben, a legapróbb dolgokban, hogy órákon keresztül próbáltam megoldani valamit, nem ment. Aztán végre eszembe jutott az Úrhoz imádkozni és sokszor perceken belül megoldódott a probléma, amivel előtte órákig küzdöttem. Tehát a második: a felelőtlen bolond, aki nem számol Istennel. 3. A felkészületlen bolondokról ezt olvassuk: „Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat…” Jézus ezen példázatában van tíz szűz, akik kimennek a vőlegény elé, mindannyian lámpással a kezükben. Öten azonban bölcsek, mert visznek magukkal tartalék olajat is, öten pedig balgák, bolondok, mert csak a lámpás van náluk, tartalék olaj nincs. A vőlegény késik, mindannyian elalszanak. Amikor éjfélkor megérkezik, hirtelen mindenki felébred, és kiderül a különbség: a balgák lámpása kialszik, mert nincs olajuk. Próbálnak kérni a többiektől, de már késő. Elmennek vásárolni, de mire visszaérnek, a vőlegény megérkezik, az ajtó bezárul, és ők kint maradnak. És Jézus ezzel zárja: „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” Tehát a bolondok azok, akik nincsenek felkészülve Jézus Krisztus, a vőlegény visszajövetelére. De ki nincs arra felkészülve? Egy írásmagyarázó így írt erről a példázathoz kapcsolódóan: „Egyszer úgy olvastam végig az Újszövetséget, hogy minden helyet, ahol Jézus visszajöveteléről van szó, zölddel megjelöltem. A végére csupa zöld lett a Bibliám. Az Újszövetség kétszáznyolcvan fejezetében több mint háromszáz ilyen helyet találtam. De feltűnt az is, hogy csaknem minden ilyen bibliai hely a naponkénti megszentelődésre is biztat. Ekkor értettem meg: Jézus visszatérésnek kérdésénél nem annak az időpontja a fontos, hanem az, hogy komoly megszentelődéssel készüljünk rá. Nem számolgatni kell, hanem megszentelődni.” Tehát az a készületlen, az a bolond, akinek az életében nincs meg a naponkénti megszentelődés. Aki nem a folyamatos engedelmességgel és szolgálattal várja vissza az Urát. És itt a kulcs szó: a folyamatos. A példázatban mind a tíz szűznek volt lámpása, egy ideig mind a tíz lámpás égett is. De ötnek elaludt. És amikor jött a vőlegény, nem tudtak azzal érvelni, hogy két órával ezelőtt még égett. Jézusnak sem lehet azzal érvelni, hogy de hát 15 éve én lekonfirmáltam, és komolyan gondoltam… Senki nem mond olyat, hogy én 15 éve nagyon komolyan vettem a fogmosást, úgyhogy most már nem kell… Vagy 15 éve edzettem egy nagyot, úgyhogy fitt vagyok… Az Istennel való kapcsolat, a megszentelődés, az egy rendszeres, folyamatos dolog. Olyan szomorú, amikor hívő emberek is csak több évtizeddel ezelőtt megtörtént dolgokat tudnak elmondani bizonyságtételként… Azóta nem történt semmi? Nem formált az Úr? A házasság sem attól lesz jó, hogy egyszer, valamikor évtizedekkel ezelőtt kimondtuk az igent. Persze az egy nagyon fontos pillanat, de nem lehet emögé takarózni. A házasság attól lesz jó, hogy naponként kedveskedem a másiknak, gondoskodom róla, elhordozom a terheit… A megszentelődés sem csupán egy múltbeli esemény. A kérdés az, amit már vizsgáltunk az első pontban is: engedelmeskedem-e annak naponként, amit Isten mond az Igében? Komolyan veszem-e és megbánom-e a bűnt, amit felismertem? Keresem-e Őt naponként, vagy csak „megélek” a régi dolgokból, hitélményekből? Mert lehet, hogy régen égett a lámpás, de az igazi kérdés: most ég-e? Most ég-e a szívem a Vőlegényért, Jézusért? Most világítok-e a körülöttem élőknek? Mert a példázat vége nagyon ijesztő. Bezárul az ajtó. És azok, akik addig halogattak, akik nem vették komolyan a készületet, hiába jönnek utána, hiába kopogtatnak, már nem tudnak bemenni. Lesz egy pont, amikor már nem lehet pótolni azt, amit addig elmulasztottunk. Ezért mondja Jézus: „Vigyázzatok!” Ne majd egyszer kezdj el komolyan venni az Igét, ne majd egyszer kezdj el változtatni, hanem most. Most légy készen! Tehát a harmadik: a felkészületlen bolondok. 4. A képmutató bolondokról ezt olvassuk: „Az Úr pedig azt mondta neki: Ti, farizeusok a pohár és a tál külső részét megtisztítjátok ugyan, de belül telve vagytok rablásvággyal és gonoszsággal. Bolondok! Nem az alkotta a külsőt is, mint aki a belsőt?” A farizeusoknak nagyon fontos volt a külső tisztaság. Nagyon jól tudjuk, hogy mennyi rituális tisztálkodási szokás volt. Sokat a törvény is előírt. De az írástudók szokásosan ezt is túlzásba vitték és túlszabályozták. És amíg odafigyeltek a sok külsőségre, addig belül telve voltak rablásvággyal és gonoszsággal. A külsőségekre odafigyeltek, de belül nagy baj volt. Pedig tudjuk, hogy hiába tiszta kívülről egy pohár vagy egy tál, ha belül penészes, akkor nem szívesen ennénk belőle. Néha a nagy iskolai szünetek után előkerülnek a tízórais dobozok a gyerekek táskájából. Kívülről nem látszik semmi baj a dobozzal, lehet, hogy még szép minta is van rajta, de az az étel, ami ott rohad hetek-hónapok óta, nem éppen étvágygerjesztő. A farizeusok sok külső törvénye csak begyakorolt látszat, ami felületesen ugyan, de eltakarja a szívük gonoszságát, a belső rohadást. Jézus pedig arról beszél sok helyen, hogy nem a külsőségek teszik tisztátalanná az embert, hanem az számít, ami belül van. Ami belülről jön, az határoz meg. És igazán megtisztulni is csak belülről lehet. Ha odabent, a szívünkben történik változás, ha Jézus megtisztítja a bensőnket minden gonoszságtól, akkor az a külsőségekben is megfog látszani. Viszont fordítva nem igaz. Kívülről befele nem megy. Csak belülről kifele. Mert hiába kezdek el kicsit jobban viselkedni, ha a szívemben nem történik változás, akkor az egész hiábavaló. A farizeusok képmutatóak voltak. Kívül megtisztították magukat, de belül tele voltak kapzsisággal és kicsapongással. Beszélnek valamiről, de nem azt teszik. Isszák a bort és prédikálják a vizet. Na de mi a helyzet velünk? Összhangban vannak a tetteink azzal, amit képviselünk? Vagy csak a kegyes beszéd megy, meg a hívők között a jól viselkedés, aztán otthon meg a munkahelyen egészen mást látnak? Henry Drummond evangélista mondta el, hogy az afrikai termeszek a legtitokzatosabb teremtmények a világon. Még amikor egész erdőket megtámadnak, akkor is elbújnak, és alagutakat ásnak maguknak a fák törzsében, hogy eltakarja őket, amíg dolgoznak. Valaki fölkel a székéről az egyik este hogy lefeküdjön, majd reggel fölébred, és látja, hogy minden változatlan. De ha ráül a székre, a szék összeomlik a padlón. Mi történt vele? A termeszek éjszaka megették a szék belsejét, de kívül semmi jelet nem hagytak. Kívül minden rendben volt, de belül rothadt az egész. Így teszi tönkre a bűn az emberek életét. Lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy minden rendben. De egy eltitkolt bűn, egy rendezetlen kapcsolat elindítja a belső rothadást és hasznavehetetlenné válik az ember. Összeomlik, ha terhelés alá vetjük. Jézus szerint bolondság előadni, hogy minden rendben van, miközben belülről rohad az egész. Lehet szépen beszélni, keresztyén módjára viselkedni, de ha a szívünk közben tele van haraggal, irigységgel, tisztátalansággal, akkor az egész csak látszat. Tehát a negyedik: a képmutató bolondok. Láttuk a négy bolondfajtát. Hasonlítunk valamelyikre? Van, amiben változtatni kéne? Van, amit így a nagyhéten, az úrvacsora előtt le kéne tegyünk az Úr előtt? Nem lenne jó végre megszabadulni a folyamatos engedetlenségtől? Nem kéne letenni a saját terveinket és ötleteinket az Úr elé? Nem kéne végre komolyan venni a készülést és a megszentelődést? Nem lenne jó végre belül is rendet rakni és nem csak szerepelni mindenki más előtt? Mert láttuk ezt a négy bolondságot: - Az első: az engedetlen bolond – aki hallja az Igét, de nem cselekszi. - A második: a felelőtlen bolond – aki tervezi az életét, de nem számol Istennel. - A harmadik: a felkészületlen bolond – aki vár a vőlegényre, de nem készül. - A negyedik: a képmutató bolond – aki kívül rendben van, de belül romlott. Ugyebár magunkat vizsgáljuk. Tegyük fel magunknak a kérdéseket: Hol vagyok engedetlen? Hol hagyom ki Istent a döntéseimből? Hol halogatom a megszentelődést? Hol mutatok mást kívül, mint ami belül van? Az Ige nem azért mutat rá ezekre, hogy elkeserítsen, hanem hogy leleplezzen – és megszabadítson. Így zárul a 14. zsoltár: „Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Amikor az Úr jóra fordítja népe sorsát, ujjong majd Jákób, és örül Izráel.” Ez a szabadulás szó a héberben így hangzik: jösuá. Az ebből származó név pedig, amit magyarra így fordítunk: Jézus. Dávid vágyakozva kiáltott: bárcsak eljönne a Sionról Izrael szabadulása. Most már tudjuk: eljött. Egy angyal jelenti ezt be Józsefnek Jézus születése előtt: „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” Ezen a héten is erre emlékezünk és erre próbálunk fókuszálni, hogy Jézus hogyan szabadított meg minket a bűntől és kárhozattól. Már a szemünk előtt lebeghetnek a nagypénteki események, amikor Jézus magára vette minden bolondságunkat, engedetlenségünket, felelőtlenségünket, készületlenségünket és képmutatásunkat. Ennek a szabadulásnak a lehetőségét hirdeti ma is az Ige: lehet Jézushoz menni, lehet ezektől az esztelenségektől megszabadulni. És milyen ironikus: Isten az igehirdetés bolondsága által üdvözíti a hívőket. Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. Ezért most ne magyarázzunk, ne halogassunk, ne toljuk másra a felelősséget: amit az Ige megmutatott, azt vegyük komolyan, nevezzük nevén, és tegyük le az Úr előtt. Hiszen Ő ki akar gyógyítani a mi bolondságunkból, és szeretne elsegíteni bennünket az Ő bölcsességére.