Eddig jól futottatok

Textus - Galata 5,7

„Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?”

Igehirdetés

A mára kijelölt Igénkben Pál apostol megdicséri a galatákat, hogy eddig jól futottak. Megtértek, az Úr útján helyesen elindultak, abban a lelki futóversenyben, amire Pál sokszor hivatkozik, jól helytálltak. De most valami zavar támadt, valaki megakadályozta őket, hogy a futásukat jól tudják végezni. Tehát nem mindegy, hogy a lelki életben hogyan, milyen céllal, honnan és hova futunk. Éppen ezért a mai alkalmon szeretnénk megnézni pár bibliai szereplőt, akik futottak. És jó lenne, ha a végére felismernénk, hogy melyik szereplőhöz hasonlítunk, hogy hol vagyunk éppen ezen a lelki futópályán. Öt féle futást fogunk megvizsgálni. 1. Az első, az Hágárnak a futása. Talán jól ismerjük a történetet. Isten megígéri Ábrahámnak és Sárának, hogy annyi utóduk lesz, mint égen a csillag. Viszont telnek-múlnak az évek, és nem születik meg a megígért gyermek. Ezért jön a nagy ötlete Sárának: itt van ez a szolgálóleány, Hágár, Ábrahám háljon vele, és akkor ezzel felgyorsítjuk a folyamatokat. Így is történik, valóban megfogan egy gyermek Hágár méhében. Viszont Sára nem örül, hogy jaj de jó, lesz utódja Ábrahámnak, hanem megsértődik Hágárra, féltékeny lesz, és elkezdi őt zaklatni, bántani. És akkor olvassuk ezt, hogy Hágár elfut Sára elől és a pusztába menekül. Tehát Hágár életében volt egy probléma: hogy az Ő úrnője, Száraj, bántotta, nyomorgatta őt. És milyen megoldást talál ki? Elmenekül, elfut, kimegy a pusztába. Nagy ötlet… Hogy hogyan tovább egyedül, nőként, az ókori pusztában? Az nem számít. A lényeg, hogy otthon rossz volt, úgyhogy elmenekül onnan… A tervének az abszurdságára az angyal is rávilágít, rögtön a megszólítással: Hágár, Száraj szolgálóleánya! Ebben már rögtön benne van az, hogy ott lenne a helyed Száraj mellett… De folytatja, és feltesz egy kérdést: honnan jössz és hová mész? Mi a cél? Érdekes Hágár válasza. Azt meg tudja mondani, hogy honnan jön. Gyorsan el is panaszkodja, hogy Száraj bántotta őt, úgyhogy előle fut. De hogy hova megy? Nagy csend… Nem tudja, ezt nem gondolta át. A lényeg, hogy a nehéz élethelyzetből ki kellett ugrani… Hát nem ez a mai korunk filozófiája? Ahol nehéz neked, ahol problémák vannak, ahol stresszesnek érzed magad, onnan menekülj el, de gyorsan. Mert az a lényeg, hogy te most azonnal jól legyél, és ezért tegyél meg mindent. És így váltanak emberek néhány havonta munkahelyet, így lépnek ki a házasságból az első komolyabb vita után és futnak házasságból házasságba, így menekülnek mindenféle szenvedélybe, hogy megfeledkezhessenek a bajukról. Az, hogy ez hova vezet? Nem számít. A lényeg, hogy most jó legyen, most ne kelljen a problémákkal szembenézni. Te menekülsz-e valami elől? Van-e valamilyen probléma az életedben, amiről inkább megfeledkeznél, amivel nem akarsz szembenézni? Vagy menekülsz a múlt hibái elől? Ugye te nem futottál a pusztába? Nem kerestél valami álmegoldást, ami öt percig jó, aztán romba dönti az életed? Nem kell menekülni, az nem megoldás. Sokkal inkább fordulhatunk ahhoz, akiről Péter apostol így írt: Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Hágárra is gondja volt. A folytatást nem olvastam fel, de Isten megáldja Hágárt és ígéretet tesz neki. Viszont visszaküldi Szárajhoz, a problémás helyre. Nem a problémáktól szabadítja meg őt, nem a körülményeket változtatja meg Isten, hanem Hágár szívében ad változást. A pusztába való menekülés helyett futhatunk az Úrhoz! De erről még a későbbiekben… Tehát az első futónk, aki a problémák elől fut. Ugye neked nem a folyamatos menekvésből áll az életed? 2. A második versenyzőnk Géházi lesz. Ez a Géházi Elizeusnak, a prófétának, volt a szolgája. Egyszer egy szír hadvezér, Naámán érkezett Elizeushoz, azzal a céllal, hogy a leprájától megtisztuljon. Talán ismerjük a sztorit, Naámánnak hétszer meg kell fürödnie a Jordánban és meggyógyul. A csodás gyógyulás után szeretné meghálálni Elizeusnak a segítségét és ajándékot, fizetséget kínál a számára. A próféta ezt elutasítja, viszont ez a Géházi ebbe nem nyugszik bele. Hát hogy lehet az, hogy ez a gazdag ember felajánlja a pénzét, mi meg nem fogadjuk el?! Hát ez lett volna a nagy lehetőség… Utánafutok, hátha nagy haszonra teszek szert… Így is történik, Géházi utoléri Naámánt, és egy hazugsággal mégis csak megszerez valamit abból, amit a hadvezér hozott. Aztán ezt letagadja Elizeus előtt, és a büntetése az lesz, hogy Naamán betegségét, a leprát, megkapka, sőt a gyermekei is betegek lesznek és szenvednek az apjuk bűne miatt. Tehát Géházi fut a pénz után, szalad a vagyonszerzésért, látszólag sikert is arat, de a végén csak átkot hoz magára és a családjára. Pedig ez a Géházi egy derék embernek tűnt. Hát ő volt Elizeusnak, a nagy prófétának a szolgája, hallotta a sok Igehirdetést, látta a sok isteni csodát, és mégis ezt teszi? Igen. Sajnos ma is sokan, akik gyülekezetbe járnak, akik Isten közelében vannak, akik akár hívők is, hasonló pályán szaladnak, mint Géházi. Megy a versenyfutás a pénzért, a pozícióért, az anyagi haszonért. És ha kell, akkor ennek érdekében lehet hazudni meg csalni is. És így mennek bele emberek abba, hogy feketén dolgozzanak, adót csaljanak, ne kérjenek számlát a vállalkozótól… Mert hát az a lényeg, hogy minél több pénzed legyen. Rengeteg ilyen motivációs videót látok az interneten, amelyek különösen a fiatalokat célozzák meg, hogy ez az életed célja, hogy sokat dolgozz és elérd a teljes anyagi szabadságot. És persze, a pénz az fontos. Abból élünk. Az se baj, ha van megtakarított pénzünk és bőségben élhetünk. De ha az egész életpályánk abból áll, hogy a pénz után szaladunk, és ha kell, akkor még hazudunk is érte, akkor ott komoly problémák vannak. És persze megtaláljuk a kegyes szövegeinket: azért dolgozok ennyit, hogy a gyerekeimnek jó legyen, meg eltartsam a családom… Van ilyen, de a tapasztalat sokszor inkább azt mutatja, hogy mint Hágár, inkább otthonról menekülnek bele a munkába. Tehát a világ ilyen életpályát tart elénk, mint amit a képen látunk, de nem kell Géházi módjára szaladni az anyagi haszon után. És persze, dolgozzunk szorgalmasan és becsületesen, de a mindennapi kenyér végsősoron nem tőlünk van. Géházi fut a haszon után, és ezzel átkot hoz a saját és a családja fejére is. Isten óvjon minket ettől. 3. A harmadik futásnál, nem egy konkrét szereplőt vizsgálunk meg, hanem egy egész embercsoportot, az izraeli népet, akiknek ezt mondja Isten Jeremiás prófétán keresztül: „Lásd meg, hogyan viselkedtél a völgyben, ismerd be, mit csináltál, te gyors lábú tevekanca, amely összevissza futkos útjain! Olyan vagy, mint a pusztához szokott vadszamár, mely érzéki kívánságában levegő után kapkod.” Ebben az Igében Isten vadállatokhoz, a tevéhez és a szamárhoz, hasonlítja a népet. Mert a nép ugyanúgy futkosott összevissza a különböző bálványokhoz és a különféle kívánságaikhoz, mint ahogy ezek a vadállatok szaladnak az ösztöneik után. Itt a héber nyelv a párzásra utal a szóhasználatával. Amikor jelez a biológia, akkor a szamár nem gondolkozik, hanem megy és végzi a dolgát. Jeremiás korában, persze ma már nem, csak akkor, ilyen volt a nép: amikor jött egy vágy, jött egy kívánság, azonnal kielégítették azt. És szaladtak összevissza, hogy megtalálják, éppen hol tudják kiélni magukat. Elállatiasodott Isten népe. Nem tudom a testvérek ismerik-e Snoopy-t. Snoopy egy kutya, aki képregényeknek, filmeknek a szereplője. Az egyik képregényben így gondolkozik magában Snoopy: „Tegnap még kutya voltam. Ma kutya vagyok. Holnap valószínűleg még mindig kutya leszek. Ohh... olyan kevés remény van a fejlődésre.” Hányan élnek ma is így… Tegnap ilyen voltam, ma is ilyen vagyok, ez holnap sem lesz másképp, nem tudok megváltozni. Tegnap a vágyaim irányítottak, ma is elbuktam, holnap sem lesz másképp. Kutya vagyok és az is maradok… Kutyából nem lesz szalonna, mondják. Erre mondja mindig egy lelkésztestvérem, hogy Isten országában minden szalonna kutyából van. Isten nem szeretné, hogy megmaradjunk olyannak, mint az állat, amit csak az ösztönei és a kívánságai irányítanak. Sokkal minőségibb életre hív bennünket Isten. Mert mi az eredménye ennek az állatias életnek? Ezt írja az Ige: „Vigyázz, lejárod a lábad, és kiszárad a torkod!” A vágyak, a kívánságok utáni szaladgálásnak nem lesz eredménye, csak következménye. Hiába szaladgálnak, hiába keresnek fűnél-fánál érzékiséget, hiába élik ki magukat, a végén csak lejárják a lábukat és kiszárad a torkuk. Tehát nem elégíttetnek meg, nem lesznek elégedettek, nem lelnek boldogságra, csak arra az ördögi körre, amelyben mindig többre és többre vágynak. Ezt az addiktológia eredményei is világosan igazolják. Így üresedik ki az életük azoknak, akik folyamatosan csak a szexuális örömöket, az alkohol bódultságát, az egyéb testi vágyakat hajhásszák és azokért össze-vissza futkosnak. De persze idetartozhat az is, amikor csupán az indulataink, haragunk, érzelmeink vezetnek minket. Mi nem ösztönlények, nem állatok vagyunk, ne is viselkedjünk úgy. Isten ennél sokkal többre hívott el bennünket. … Láttuk, hogy az emberek általában, mint Hágár is, futnak a problémáik elől. Na de nem mindegy, hogy hova… Van, aki a pénz útján indul el és az anyagi javakat hajhászva a munkájába menekül. Van, aki a testi vágyakban, a szexuális örömökben, a különböző szenvedélyekben keres vigaszt. De láttuk azt is, hogy ezek nem adnak megoldást. 4. Úgyhogy térjünk rá a negyedik futásunkra. Így hangzik a Példabeszédek 18,10: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” Ez a legjobb mozgásfajta: amikor nem fűhöz-fához, nem emberi megoldásokhoz, hanem az Úrhoz futunk. Mindenki keresi a biztonságot: valaki az anyagiakban, valaki a testi örömökben, de igazi oltalmat, védelmet csak is az Úr biztosít. Az ókorban, amikor híre ment, hogy közeledik az ellenséges sereg, az emberek fogták az állataikat, fontosabb vagyontárgyaikat, amiket csak el tudtak cipelni, és mentek a legközelebbi, még elérhető, fallal körülvett városba vagy toronyba, hogy mentsék az életüket, és ami még menthető. Sokszor ezek a várak legyőzhetetlennek bizonyultak, rendszeresen csak éheztetéssel lehetett ezeket bevenni. De talán vannak közöttünk olyanok is, akik a második világháborúban megtapasztalták azt, hogy a bombázások során milyen fontos volt megfelelő menedéket keresni. Márciusban egy Istentiszteleten itt szolgáltam, és akkor meséltem ezt a történetet, de talán most is jó, ha elhangzik, mert kapcsolódik a témánkhoz: Ez a történet egy a második világháború idején élő családról szólt. Egészen pontosan egy idős nagymamáról, egy anyukáról és az ő két kisgyerekéről. Otthon voltak, élték a mindennapjaikat egy nagy társasházban, viszont egyszer csak megszólalt a légiriadó. Világos volt a feladat: gyorsan el kell menni a menedékhez, le kell menni az óvóhelyre, hogy biztonságba legyenek. Az anyuka rögtön el is kezdett kapkodni, ment először a kisebbik gyerekéhez, őt gyorsan felkapta. Utána ment az idős nagymamához, aki már nehezen mozgott, úgyhogy őt is segíteni kellett. Közben sürgette a nagyobbik lányát, hogy gyorsan ő is induljon. De bárhogy mondta ez az édesanya a lányának, hogy siessen, az a kislány el volt foglalva a számára legértékesebb dologgal. Nem volt meg a kis játékbabája, anélkül pedig nem volt hajlandó elindulni. Bárhogy sürgette az anyja, a lány csak azért is keresgélte azt a kis játékot. Végül meglett, de így sokkal később tudtak kilépni az ajtón. Viszont amint elindultak lefele a lépcsőn, egy bomba csapódott a lépcsőházba, és sajnos áldozatul estek. Nehogy úgy járjunk, mint a történet szereplői. Nehogy úgy járjunk, hogy az életveszélyben, a kárhozat fenyegetésében nem indulunk el az óvóhelyre, hanem a saját kis játékbabáinkkal vagyunk elfoglalva. Ott lenne az út a menedékhez, az Úrhoz, ahol lehet védelmet találni, de az ember összevissza futkos, keresve a játékbabákat, mint a teve, meg a szamár. Ne dédelgesd a játékbabádat, mert az életedbe kerülhet. De ha mindent eldobva menekülsz az Úrhoz, akinél igazi menedéket találhatsz, akkor már nem árthat neked semmilyen támadás. Akkor védelmet találsz a problémák között, oltalmad lehet a kísértések között, és elsősorban megmenekülhetsz a kárhozattól is. A Sátán embergyilkos volt kezdettől fogva, és mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, hogy kit nyeljen el. A célja az, hogy örök halálra, kárhozatra juss. De ha odafutsz az erős toronyhoz, ha az Úrhoz menekülsz és védelmet találsz, akkor nincs semmi okod félni az Ördög támadásaitól. A halál fenyegetéséből lehet az életbe futni. Ez ugyebár a megtérés. Megtörtént-e már Teveled? Találtál-e örök védelmet az Úrnál? Odafutottál-e Őhozzá, az erős toronyhoz? 5. Az ötödik futásunk az előzőből fakad. Ugyanis csak az tud így futni, aki már az Úrban megtalálta a védelmét, aki hozzáfordult. Ez pedig az örömhírrel való futás. A húsvéti történetben olvashatunk az asszonyokról, akik kimennek Jézus sírjához, hogy bebalzsamozzák őt. Viszont mire odaérnek a sír üres, a holttest sehol. Egy angyallal találkoznak, aki elmondja nekik, hogy Jézus feltámadt. Közben magával a feltámadott Jézus Krisztussal is találkoznak. És azt olvassuk, hogy ezek az asszonyok örömmel futottak, hogy megvigyék ezt a hírt a tanítványoknak is. Aki találkozik a feltámadott Jézus Krisztussal, az előbb-utóbb örömmel futni fog, hogy másoknak is megvigye a hírt: hogy Jézus feltámadt, hogy lehet vele találkozni, hogy lehet tőle örök életet kapni. Hát lehet vele ma is találkozni? Lehet! Pont erről szól pünkösd, hogy Jézus nem akart minket árván, egyedül hagyni, hanem elküldte az Ő Szentlelkét, hogy általa bennünk lakhasson, velünk lehessen. És világos, hogy azok kapják az Ő Szentlelkét, akik megtérnek és újonnan születnek. De erről talán részletesebben lesz szó az ünnepi alkalmakon. Neked mozog-e már a lábad? Futsz-e már, hogy vidd az örömhírt, az evangéliumot másoknak is: a családtagjaidnak, barátaidnak, kollégáidnak? A futás az egy aktív dolog. Nem arról van szó, hogy majd bizonyságot teszek, ha muszáj, meg ha kérdezik, meg ha felkérnek rá… Nem, futok, hogy vigyem az örömhírt másoknak. Mi sokszor inkább elfutnánk, csak hogy ne kelljen. Az asszonyok futnak, hogy másokat is megvigasztalhassanak, bátoríthassanak az evangéliummal. Restellem, de én nagyon sokszor megfutamodtam a bizonyságtétel elől. Ennek egyik legszomorúbb példája az édesanyámmal kapcsolatos. A megtérésem után, 14 éves koromban, kiújult édesanyám rákja. Ő nem volt egy hívő valaki, úgyhogy világos volt a feladat: bizonyságot kéne neki tenni. De ahelyett, hogy futottam volna hozzá az örömhírrel, megfutamodtam a feladat elől. Minimális lépéseket tettem, de kifutottam az időből, egyszer csak telefonáltak a kórházból, hogy elhunyt. Nem tettem bizonyságot, amíg volt rá időm, nem használtam ki az alkalmas időt. Pár héttel később viszont kiderült, hogy Isten küldött egy hívő ápolónőt, aki az utolsó napokban vihette az evangéliumot édesanyámnak… Isten végülis megmutatta, hogy tud adni más megoldást, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen. De akkor nagyon megtanultam, hogy ne halogassam a bizonyságtételt. Amíg van időm, addig mondjam el a másiknak az evangéliumot, mert lehet, hogy holnap késő lesz már. Te futsz, vagy megfutamodsz? A környezetedben élők halloták-e már az örömhírt? És az evangéliumot hitelesen tükrözi-e az életed? Nem úgy, hogy: ez beszél? Hanem: végülis az ő élete tényleg rendben van, lehet, hogy tényleg megér egy próbát ez az evangélium dolog… Futsz-e örömmel másokhoz a feltámadott Jézus Krisztussal való találkozás után? Öt kép, ötféle futás. Te hol tartasz ezen a lelki futópályán? Melyik szakaszon vagy? Hágárral együtt futsz a problémáid elől? Magadat kímélve menekülsz minden nehézség elől? Vagy kergeted a pénzt egy életen át, és a karrierben keresel boldogulást? Vagy összevissza szaladgálsz a vágyaid után, mint az állatok, keresve a pillanatnyi örömöket? Vagy már odafutottál az erős toronyhoz, az Úrhoz, ahol védelmet találsz minden támadással szemben? És ha igen, akkor futsz-e örömmel másokhoz is, hogy őket is hívd a feltámadott Jézus Krisztushoz? Viszed-e az örömhírt? Te hogyan futsz életed útján? Jó lenne, ha minél többen az utolsó két szakaszon szaladnánk. De mindez azért lehetséges – azért mehetünk az Úrhoz, meg azért tehetünk bizonyságot – mert valaki már jóval előttünk futott. Jézus azt mondja a tékozló fiú példázatában: „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.” Az Atya elébe fut a hazatérő gyermekének. Ilyen szeretettel vár Isten téged is. A galatáknak azt mondja Pál apostol: eddig jól futottatok. Jó lenne, ha rólunk nem ezt lehetne elmondani: egy darabig jól futottál… jó volt a kezdet, de aztán a folytatásról ne beszéljünk… Hanem jó lenne majd úgy megállni életünk végén, ahogy azt Pál apostol is tette: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”