Mi módon szabadít meg Isten?

---

---

Textus: Róma 8,3-4 „3Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, 4hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” Folytatjuk reformációs sorozatunkat. A múlt heti alkalommal a káté második kérdése alapján azt a kérdéskört vizsgáltuk meg, hogy milyen súlyos a mi bűnünk és nyomorúságunk. Láttuk, hogy amikor az ember találkozik Isten szentségével, akkor önkéntelenül is felkiált: jaj nekem, mert elvesztem! Hallottuk azt is, hogy ez a jajkiáltás vagy a földi életünkben történik meg és azt követheti bűnbánat, vagy már túl későn, az utolsó napon szembesül ezzel az ember. Tehát nem mindegy, hogy idejében felismerjük-e az elveszettségünket és így tudunk-e Istenhez fordulni segítségért. Ézsaiáshoz hasonlóan Pál apostol is felkiált az előbb felolvasott Igében. A római levél 7. fejezetének a végén azt írja: Ó én nyomorult ember! Pál apostol megvizsgálta a saját életét, tetteit, magaviseletét és így felismerte, hogy milyen súlyos az ő bűne és nyomorúsága. El is hangzik a jajkiáltás: ó én nyomorult ember! Viszont ezek után feltesz még egy kérdést: Kicsoda szabadít meg? Rögtön meg is válaszolja: Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus által. Tehát azt már tudjuk ki szabadít meg. Viszont a káté alapján felteszünk még egy kérdést, ami a mai Istentiszteletünknek a fő témája is lesz: mi módon szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból? Erre ad választ Pál apostol a 8. fejezet elején. Tehát erre a kérdésre keresünk választ: hogyan szabadít meg Isten? De ha kicsit személyesebben szeretném feltenni a kérdést: Érted, hogy mit tett érted? Három szóval foglaltam össze, hogy mi is történt, hogy miről beszél az Ige és ez lesz a három főbb pontunk is: 1. Elakadtunk 2. Eljött 3. Elvégeztetett. 1. Először is: ELAKADTUNK. Isten valami olyat tett meg, amit mi nem tudtunk. Azt olvastuk az Igében: „3Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten…” Először tehát arra kapunk választ, hogy milyen módon NEM szabadít meg Isten. Nem a törvényen keresztül szabadít meg a bűnünkből és nyomorúságunkból. Nem juthat senki sem úgy a mennybe, hogy igyekszik megtartani Isten parancsolatait. Miért, talán rossz lenne a törvény? Szó sincs róla! A törvény jó, maga Jézus is hányszor hivatkozik rá! Sőt, azt mondja, hogy egy ióta sem veszhet el belőle, hiszen nem azért jött, hogy eltörölje azt. Tehát a törvény jó, szent és tökéletes, de mégsem azon keresztül szabadít meg bennünket Isten. Hiszen a test miatt erőtlen. S bár ezt tudjuk, hogy a törvényen keresztül nem lehet üdvösségünk, mégis sokszor azért próbálkozunk vele. Mert valahol belül az a motiváció, hogy nekem engedelmeskednem kell, hogy Isten elfogadjon, hogy szeressen engem. Ki kell érdemelnem az Ő kegyelmét. Csak akkor vagyok értékes, ha mindent jól csinálok, ha keményen dolgozom, ha jó hívő vagyok… Az a baj, hogy magunkból indulunk ki. Mi sokszor érdemeik alapján szeretjük az embereket. Ő kedves volt velem, segített nekem, neki jó a társaságában lenni, úgyhogy őt szeretem. De az a másik nem túl jó társaság, meg amúgy is bunkón viselkedett, meg hát milyen életet él… Nem lopta be magát a szívembe, inkább el is kerülöm… De Isten nem így gondolkodik, ezt kéne felfognunk. Ez a téma mostanában újra és újra előjön az alkalmakon, de hát a reformációnak is ez egy központi gondolata volt: hit által van üdvösség, nem a cselekedeteken, a törvény betartásán keresztül. Pál itt is rámutat erre: a törvény képtelen volt megszabadítani minket. De a hibát nem a törvényben, hanem a mi szívünkben kell keresni… Meg hát a törvény funkciója alapvetően is más. Szoktuk mondani, hogy a törvény olyan, mint egy tükör. Mire való a tükör? Arra, hogy megnézzük magunkat. És amikor belenézünk, akkor látjuk, hogy hol kócos a hajunk, hogy hol maszatos az arcunk. És utána mit csinálunk? Fogjuk a tükröt, az arcunkhoz nyomjuk és próbáljuk vele megtisztítani… Nyilván nem. A tükör csak azt mutatta meg, hogy mi a probléma és min kéne változtatni, de nem tudjuk azzal rendbe rakni magunkat. De mondhatjuk azt is, hogy a törvény olyan, mint egy röntgen, ami teljesen átvilágít minket. Ha a törvényen keresztül nézzük magunkat, akkor megláthatjuk, hogy milyen kóros elváltozások vannak ott belül. De megint csak, nem a röntgenfelvételt vesszük be és azzal próbáljuk meggyógyítani magunkat. A röntgenfelvétel diagnózist ad, amelyből megismerhetjük mi a baj, és fordulhatunk a megfelelő orvoshoz… Tehát a törvény egyik funkciója az, hogy leleplezzen minket, hogy rámutasson, hogy milyen az állapotunk és hogy mennyire rászorulunk Isten kegyelmére. A római levélben is olvashatjuk, hogy a törvény végcélja Krisztus. Ez többek között azt is jelenti, hogy a törvény Jézushoz vezet. Mert amikor olvasom az Igét, és mondjuk a tízparancsolathoz érek, és őszintén megvizsgálom magam, akkor leesik, hogy nekem végem. Nem tudom ezt megtartani. És jön a jajkiáltás: jaj nekem, elveszek. És akkor nincs kihez fordulni, csak is Jézushoz. Megvan a diagnózis, megyek a jó orvoshoz, aki képes és szeretne meggyógyítani. Te hogy állsz ezzel? El tudtad már engedni a saját igazságodat? Hogy te majd megoldod a bűn kérdést? Vagy még mindig küzdesz, magad akarsz megjavulni és ki akarod érdemelni Isten szeretetét? Mert az, hogy Jézus meghalt értünk, nem elég bizonyíték, hanem nekünk is kell azért valamit letenni az asztalra… Nagyon vigyázzunk ezzel, mert ebből csak törvénykezés, kisebbségi komplexus meg megfelelési kényszer fakad. És értsük jól: fontos a törvény megtartása! De nem azért, hogy kiérdemeljük Isten szeretetét, hanem sokkal inkább Isten szeretetének a következményeként. De erről majd főképp jövőhéten… Tehát mi módon szabadíttatunk meg a bűnből és nyomorúságból? Semmiképp sem a magunk módszereivel. Mert bár jó Istennek a törvénye, mégis erőtlen a mi bűnünk miatt. Éppen ezért nem kell örök szorongásban, teljesítménykényszerben élni az életünket, mert Isten nem ezalapján dönt felőlünk. Sokkal inkább engedjük, hogy az Ige átvilágítson minket, hogy meglegyen a diagnózis és mehessünk a jó orvoshoz, Jézushoz… Tehát ez volt az első: elakadtunk. 2. Jön a második, hogy Ő mindennek ellenére mégis: ELJÖTT. Azt olvastuk: „Isten … tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában…” Bár Isten pontosan látta és ismerte a helyzetünket, mégis az egyszülött Fiát küldte el értünk. Jézus nem távolról, a mennyből szólt le, hogy gyerünk fiúk, menni fog! Legyetek jók, ha tudtok és hátha összejön az üdvösség! Sok sikert hozzá! Nem messziről szurkolt, hanem a mennyei dicsőségből leereszkedett, megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, hozzánk hasonlóvá lett, és emberként élt. Hát ha egy szülő látja beesni a kisgyermekét a jéghideg vízbe, akkor sem a partról kiált, hogy gyerünk, ússz gyorsabban, mássz ki a partra… Hanem utána ugrik, és ha kell, akkor a mélységbe is alámerül, hogy megmentse a gyermekét. Ez történt velünk is. Jézus nem a partról kiabált nekünk tanácsokat, nem mindenféle jó ötlettel próbált kirángatni bennünket a bűn mélységéből, hanem eljött utánunk. Belépett a mi világunkba, alásüllyedt, a mi történetünkbe, a mi bőrünkbe. A bűnös testhez hasonló formában jött el – vagyis úgy lett emberré, hogy mindenben közösséget vállalt velünk, a szenvedésben, a gyengeségben, a kísértésben – kivéve a bűnt. És ez az evangélium egyik legmegrendítőbb mondata, csak sokszor fel sem fogjuk ennek a súlyát: „Isten a tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában.” Pedig mondhatta volna azt is: jól van, jól van, eljövök hozzátok, de előbb szedjétek össze magatokat és javuljatok meg. Majd akkor beszélünk, majd akkor vállalok veletek közösséget… De ehelyett ezt mondta: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Bár ti elárultatok, meg Isten ítélőszéke előtt meg nem állhattok, mégis jövök és közösséget vállalok veletek… A zsidókhoz írt levél olyan szépen megfogalmazza ezt: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett.” Arról olvasunk, hogy Jézus megindul a mi erőtlenségeinken, azaz meghatódik, együtt érez velünk. Itt a görögben egyébként a συμπαθέω szó szerepel, amiből jön a szimpátia. Jézus szimpatizál velünk, megszán minket, hiszen Ő maga is átélte azt, hogy milyen emberként a földön élni. Nem a fejünk fölött beszél el, hanem egészen közel jött és tudja mit jelent az elutasítás, a kísértés, a magány. Így amikor te gyengének érzed magad, akkor nem vagy egyedül, ezt Jézus is átélte, pontosan tudja milyen és együtt érez veled. És éppen ezért, ezzel folytatódik itt az Ige, bátran fordulhatunk hozzá, mehetünk a kegyelem trónusához. De csak azért, mert Jézus már eljött hozzánk. Közeledik karácsony, akkor szokott ez igazán hangsúlyos lenni, hogy Jézust Immánuelnek is nevezik, ami azt jelenti, hogy Velünk az Isten. És valóban: a Mindenható Isten törékeny emberré lett, hogy megtaláljon téged és engem. Ő eljött, de nem csak karácsonykor. Most is szeretne érkezni. Szeretne jönni az életünkbe, a mindennapjainkba. Szeretne veled lenni életed minden percében. Te szeretnéd-e? Engeded-e neki, hogy bejöjjön a te valóságodba, a te történetedbe, még a szégyenedbe és a gyengeségedbe is? El tudod ezt hinni, hogy Jézus nem csak a távolból szól és tanácsolgat téged, hanem egészen közel jött hozzád? A bűnt kivéve teljesen azonosult veled, mert ennyire szeret. És ha Jézus ennyire közel jött, mi tart még távol Tőle? Jakab bátorít a levelében: „Közeledjetek Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok!” De mindez csak azért lehetséges, mert Jézus egyszer már közel jött. Tehát ez a második gondolatunk, hogy bár mi elakadtunk, Ő mégis eljött. Belépett a mi világunkba, a mi testünk korlátai közé, a mi történetünkbe. De a mi szabadulásunk nem itt ér véget, hogy Jézus közel jött, hanem itt kezdődik. 3. Hiszen elérkezünk a harmadik szavunkhoz: ELVÉGEZTETETT. Hiszen azt írja az Ige, hogy Jézus bűnért való áldozatként jött el. Bizonyára hallottunk már a jom kippur-ról, a zsidók egyik fontos ünnepéről. Az ószövetségben úgy találkozhattunk ezzel az ünneppel, mint az engesztelés napja. Mózes harmadik könyve részletesen leírja ennek az ünnepnek a részleteit a 16. és a 23. fejezetben. Ezen az ünnepen a főpap fogott két állatot: egy bikát és egy kecskebakot. A bikát feláldozta a saját vétkeiért, a kecskebakot pedig a nép bűneiért. Ez volt az engesztelőáldozat. Áldozatra volt szükség, hogy az ítéletet elkerüljék. Hiszen a mózesi törvény leírja, hogy a kiontott vér szerez engesztelést. Ilyenkor még jelképesen az állat fejére is tették a kezüket, ezzel jelezve, hogy a bűn büntetése azon az állaton van, amit feláldoznak az Úrnak. Az állat vérét ontják ki az ember vére helyett. Tehát ez az az engesztelő áldozat, amit évenként meg kellett ismételni a jom kippur ünnepén. Na de a felolvasott Igénk Jézus Krisztus áldozatáról beszél. Arról, hogy Ő volt az, aki a bűnért való áldozatként jött el a földre. Az a sok szigorú szabály és előírás, amit az áldozatokról olvashatunk Mózes harmadik könyvében fejezeteken keresztül, mind csupán töredékes előképe annak a csodálatos és dicsőséges áldozatnak, amit Jézus Krisztus a golgota keresztjén mutatott be. Ő nem két állatot vitt, hanem a saját vérét adta. Ő nem önmagáért és a népért mutatta be az áldozatot, hanem Önmagát áldozta fel a népért. Az Ő áldozatát nem kell minden évben megismételni, mint az ószövetségét, hanem olyan engesztelést szerzett, ami egyszer és mindenkorra elég. A múlt, a jelen és a jövő vétkeiért is. Ő már akkor meghalt a te hitetlenséged, gonoszságod, önzőséged, haragod, paráznaságod miatt, amikor még meg sem fogantál. Persze ez rám is, meg mindannyiunkra igaz. És mégis sokan bizonytalankodnak és kételkednek: még számomra is van bocsánat? Van bocsánat az én sok vétkemre? A haragomra, a folyamatos hazudozásomra, a hűtlenségemre? Van szabadulás az én bűnömből és nyomorúságomból? Van! De hát csak van valami limit, hogy meddig… Nincs! Jézus Krisztus váltsága mindenre elég! És ebben gyökerezzünk jól meg! „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak”. Azt is olvastuk, hogy ezzel az áldozattal Isten kárhozatra ítélte a bűnt. Nem elnézte, vagy egy ideig arrébb hesegette, vagy szemet hunyt felette. Nem. Jézus áldozata kárhozatra ítélte a bűnt. És Jézus ki is mondta ott a kereszten: elvégeztetett. Nincs többé ereje a bűnnek, kárhozatra van ítélve, el van végezve. És ha nincs bűn, akkor nincs ítélet sem azok számára, akik Krisztus Jézusban vannak. Akik hozzá tértek, akik újjászülettek, akik benne gyökereznek. Na de mindez, hogy a hívők ellen nincs ítélet és Jézus a jövő bűneiért is meghalt, ne legyen bátorítás arra, hogy akkor nyomás, lehet vétkezni. Pont arról beszél a római levél, hogy ez azért történt, hogy a Lélek szerint járhassunk és élhessünk. Tehát ne legyünk szabadosok, de legyünk szabadok az ítélet terhével szemben. És vegyük észre, ez megint csak a jövő hét témája, hogy milyen hálával tartozunk mindezért Istennek. Akinek Jézus Krisztus a főpapja, aki tőle vár engesztelést és hozzáfordul, az bátran megállhat a kegyelem trónusa előtt. Az ellen már nincs semmilyen ítélet. De aki csak legyint, vagy nem akar tudomást venni az egészről, arra vár az ítélet. Vegyük hát ezt komolyan! És menjünk oda Jézushoz! Mert ez az egyetlen módja a szabadulásnak. Nincs más út. Csak így szabadulhatunk meg a bűnünkből és nyomorúságunkból. Viszont ez az út biztos, hiszen Jézus mindent elvégzett, amire csak szükségünk van. Elvégeztetett. Mert ott, a kereszten megtörtént minden, ami az üdvösséghez kell. Nem kell hozzátenned semmit. Nem kell megérdemelned. Csak el kell fogadnod. Isten kínálja neked is. Tehát ez volt a harmadik pont: elvégeztetett. Egy kérdéstől indultunk a prédikáció elején: mi módon szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból? Ennek a folyamatnak három lépését vizsgáltuk meg a mai Istentiszteleten: 1. Elakadtunk – mert bár a törvény jó, de mégis erőtlen a bűnünk miatt. Ennek ellenére Jézus mégis… 2. Eljött – és teljes közösséget vállalt velünk. De a cél a kereszt volt, ahol elhangzott: 3. Elvégeztetett – mert Jézus Krisztus áldozata kárhozatra ítélte a bűnt és ezzel szabadulást szerzett számunkra. Ne maradjunk meg az elakadásban, hanem menjünk ahhoz a Jézushoz, aki már eljött hozzánk, hogy a mi életünkben is elvégezhesse azt, amire szükségünk van a szabadsághoz! Amen