Bezárjátok a mennyek országát

---

---

Lectio: Máté 23,1-13 „1Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és a tanítványaihoz: 2Az írástudók és a farizeusok Mózes törvényhozó székében ülnek. 3Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak. 4Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani. 5Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhabojtjaikat; 6a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; 7szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket. 8De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. 9Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. 10Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. 11Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! 12Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. 13Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” Imádság Dicsőítünk Urunk a szeretetedért és kegyelmedért. Köszönjük, hogy ma is megtartottál minket, és elhoztál ide bennünket, hogy közösségben lehessünk veled és egymással. Te látod, hogy sokszor mi magunk zárjuk be szívünket, elfordulunk Tőled, és inkább a saját útjainkat járjuk. Bocsásd meg, hogy sok bűnünkkel, közönyösségünkkel, képmutatóságunkkal annyiszor megszomorítunk téged és farizeusi módra bezárjuk a menny ajtaját. De köszönjük, hogy Fiad, Jézus Krisztus által Te megnyitottad az ajtót. Köszönjük, hogy Ő az út, az igazság és az élet; és rajta keresztül mehetünk Tehozzád. Kérünk, áldd meg mostani istentiszteletünket: Igéd törje fel a kemény szíveinket és nyissa meg a bezárt ajtókat. Add, hogy örömmel és hálával dicsérjünk Téged, és életünkkel is bizonyságot tegyünk arról, hogy mit végeztél el az életünkben. Szentlelked által légy közöttünk, hogy megérthessük és megcselekedhessük a hangzó Igét. Hallgass meg minket, mennyei Atyánk, Fiadért, Jézus Krisztusért. Ámen. Textus:: Máté 23,13 „13Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” A felolvasott Igerész, Máté evangéliumának a 23. fejezete, a farizeusokról és az írástudókról szól. Jézus a sokaságnak és a tanítványainak beszél a farizeusokról. El is mondja róluk, hogy ezek a farizeusok bezárják a mennyek országát. Utána pedig mintha közvetlenül a képmutató írástudókhoz szólna, hiszen 7 jajj mondás követi ezt, amit már nem olvastam fel végig. Jézus 7 alkalommal mondja el: jajj nektek képmutató farizeusok és írástudók, és aztán kifejti, hogy miért. Ma én is a farizeusokról szeretnék beszélni. Na de nem azokról a farizeusokról, akikről az egyháztörténetben hallottunk. Nem is azokról a farizeusokról, akik mindenféle egyházi pozíciókban vannak. Nem is azokról, akik talán eszünkbe jutnak először a szó hallatán. Nem róluk szeretnék szólni. Mert lehet, hogy ha halljuk a farizeus szót rögtön eszünkbe jut valaki és rá gondolunk, valaki másra. Azt szeretném, ha ma mindnyájan azt vizsgálnánk meg, hogy a mi szívünket nem környékezte-e meg a farizeusi lelkület és hozzáállás… Jézus óva inti ebben az Igében a tanítványait, és szeretne figyelmeztetni minket is: „cselekedeteiket ne kövessétek!”. A farizeusok életmódjához ne igazodjatok. Ne éljetek úgy, mint az írástudók. Ne zárjátok be a mennyek országát úgy, mint ahogyan ők tették. „Cselekedeteiket ne kövessétek!” Na de mik ezek a cselekedeteket? Nézzük meg a hét jajj-mondást, amelyben kiderül, hogy mik is azok a konkrét dolgok, amikkel a farizeusok bezárják a mennyek országát. „13Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” Az írástudók voltak felhatalmazva arra, hogy Isten Igéjét, a törvényt és a prófétákat, megmagyarázzák az embereknek. Az ő kezükben volt a felelősség, hogy Isten üzenete eljut-e a néphez. Az ő tanításuknak kellett volna lennie a kulcsnak, aminek köszönhetően az emberek bejuthattak volna a mennyek országába. De mit olvastunk ehelyett? Jaj nektek, mert bezárjátok a mennyek országát. Az ő Igehirdetésüknek kellett volna megnyitni a szoros kaput a zsidók előtt, de mivel képmutató életet éltek és a saját emberi bölcsességüket tanították az Isten szent Igéje helyett, zárva maradt a kapu. Mert az emberi okoskodással eltakarták Isten igazi akaratát. Pedig lett volna lelki igény. Azt mondja Jézus, hogy vannak, akik be akarnak menni, akik keresik az Istent. De a farizeusoktól nem kapták meg azt az Igét, azt az evangéliumot, ami eljuttatta volna őket a mennyek országába. Milyen jó, hogy eljött Jézus és hirdette a mennyek országának evangéliumát mindenki számára. Nagyon nagy felelősség van rajtunk. Nem mindegy, hogy a mi életünk, a munkahelyi és otthoni viselkedésünk, az esetlegesen vállalt szolgálataink, megnyitják-e a menny kapuját. Vagy ott zárva marad a mi képmutatásunk, önzőségünk és törvénykező vallásosságunk miatt… Félreértés ne essék, Isten Igéje képes a mi gyarlóságunk ellenére is munkálkodni. De ez ne nyugtasson bele minket a farizeusi lelkületbe, hanem még inkább bátorítson, hogy győztes lelki harcot vívhatunk és a szoros kapuhoz mehetünk mi magunk is és segíthetünk el másokat is oda! 15Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Valóban vannak feljegyzéseink egyfajta farizeus misszióról. Az Apcselben is látszik, hogy szerte a Római birodalomban voltak zsidó közösségek. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy sok zsidó élt a diaszpórában, másrészt viszont folyt egyfajta misszió is. Ahol sok zsidó élt, ott előbb utóbb sok pogány is elkezdett zsidó módra élni. Van, aki csatlakozott a zsidó valláshoz is prozelitaként. A prozelita az, aki etnikailag nem zsidó, viszont vallásilag igen. Egyébként külön helyük is volt a prozelitáknak a templomban. És például bizonyos feltételezések szerint az etióp kincstárnok is ilyen prozelita lehetett. Tehát a farizeusok között is volt egyfajta misszió, amivel a pogányokat akarták prozelitává tenni. Jézusnak valószínűleg nem is a missziói buzgóságukkal volt a baja. Sokkal inkább azzal, hogy nem Istenhez vezették az embereket, hanem a gyehennára. Ugyanis annyi törvénnyel terhelték meg őket mindenféle kegyelem nélkül, hogy nem Istent ismerték meg a prozeliták, hanem a sok emberi törvényt és hagyományt. Itt volt a baj, hogy a farizeusok a maguk igazságát akarták érvényesíteni. Pedig a törvény végcélja Krisztus, ahogyan Pál írja egy másik helyen. Na ide nem jutottak el az írástudók és ezért volt meddő az ő egész buzgóságuk. Mert nem Istennel, hanem saját magukkal voltak eltelve és elfoglalva. Lehet, hogy mi is így vagyunk Istennel. Ott a buzgóság, ami alapvetően nagyon jó, de valami rossz motiváció is bekúszik a képbe. Ilyen lehet az, amikor magunkkal vagyunk elfoglalva. Közeledünk Istenhez, de csak azért, hogy nekünk jó legyen, minket megsegítsen, meg rólunk gondoskodjon. Buzgók vagyunk a gyülekezetben, de csak azért, mert akarunk valakik lenni. Mi akarunk lenni a nagy hívők, mi akarunk lenni a nagy igehirdetők, akinek a szavára mindenki megtér. Mi akarunk lenni a lelkivezetők, akikhez mindenki jön lelkigondozni és akik mindenkinek megmondhatják, hogyan kell hívőnek lenni. Sokszor előfordul, hogy ott van a buzgóság, de nem őszintén közeledünk Istenhez, hanem a saját hírnevünket akarjuk jobbítani, naggyá tenni. Mert akarunk lenni valakik. A farizeusokról ezt is olvastuk: „5Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhabojtjaikat; 6a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; 7szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.” Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek… Az egész szolgálatuk csak azért van, hogy magukat mutogassák, hogy szerepeljenek. Mert ők valakik akarnak lenni. Nekik kell a legjobb hely a lakomán, kell az elismerés, kell a státusz, kell a dicséret. Talán ez ismerős lehet… Ennek érdekében megszélesítik imaszíjaikat és megnagyobbítják ruhabojtjaikat. Egyébként mind a kettőt a törvényre vezetik vissza. Ezeknek az lett volna a célja, hogy segítse a zsidókat a hitéletükben: eszükbe jussanak az Igék és a kísértés idején se bukjanak el. Na ők ezt mire használják? Hogy megmutassák, hogy ők milyen nagy hívők… Minél nagyobb bojtokat meg imaszíjakat csinálnak, hogy ezzel is mutassák: mi aztán nagyon komolyan vesszük ezt… Tehát a farizeusok a hit dolgait is arra használták, hogy a saját hírnevüket jobbítsák… Még jó, hogy mi nem csinálunk ilyet. Mi nem imádkozunk hosszan és ékesen azért, hogy megmutassuk milyen jól tudunk imádkozni… Mi nem szólunk csak azért hozzá egy témához, hogy megmutassuk milyen jól értünk hozzá… Mi nem tetszelgünk álalázattal a többiek előtt. Természetesen ilyen elő sem fordul. Ami magamat illet, bizony sokszor ott van a dicsőségvágy, és még sokszor magamat is megdicsérem: Te Dani, ezt a prédikációt ezt jól összeraktad… Hú ilyen jó kiscsoport nagyon rég volt, olyan jól vezetted és olyan ügyes kérdéseket tettél fel… Na de milyen gyorsan hordtad a betont az építkezésen, meglátszik, hogy ki itt a jó hívő… És lehetne még sorolni… Dicsérjük magunkat és másoktól is várjuk a dicséretet sokszor… Ettől is óva int bennünket Jézus. És bátorít, hogy a buzgóságunk érte égjen és ne saját magunkért. Mert jaj nektek, ha saját magatokért buzogtok, meg csak szerepelni akartok… 16Jaj nektek, vak vezetők, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, az érvénytelen, de ha valaki a templom aranyára esküszik, azt köti az eskü. 17Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? … Harmadjára arról beszél Jézus, hogy milyen fonák a farizeusok jelleme. A farizeusok mindenféle kicsinyes törvényt hoztak a célból, hogy meg lehessen kerülni a törvény igazi értelmét. Erre volt egy példa az, amikor valaki megesküdött valamire. Ha valaki a templomra esküdött, akkor azt mondták, hogy az nem érvényes, de ha valaki a templom aranyára esküdött, az érvényes volt. Na de mi értelme van ennek az egésznek? Hát az, hogy így fel lehetett menteni az embert, a bűnöst. Fel lehetett menteni azt, aki nem tartotta meg az esküt. Tehát össze-vissza csavarták az Igét azért, hogy megtalálják a kiskapukat. Jajj hát igen, megesküdtem, de a templomra esküdtem, úgyhogy az nem is érvényes és nem baj, hogy megszegtem… De mit mond Jézus: az igenetek legyen igen, a nemetek legyen nem. Az írástudók törvényeskedve keresték a kiskaput, hogy mi az, ami belefér. Jézus meg arra mutat rá, hogy nem kéne ilyen kicsinyesen viselkedni, hanem a tényleges belső motivációnkat kell megvizsgálni. És nem csűrni-csavarni az Igét, hogy a végén felmentsem magam a bűnöm alól. Erről szól ez. Hogy sokszor az Igét önkényesen használjuk arra, hogy magunkat igazoljuk. Még a hibáinkat és a bűneinket is sokszor megmagyarázzuk az Igével, hogy miért volt az úgy jó. Mert hát ezt meg azt azért tettem, mert… És akkor jön a fennkölt érvelés. Nekünk nem azt kell nézni, hogy hol vannak a kiskapuk az Igében, hogy mi az, ami még belefér a hívő életbe. Ahelyett hogy azt néznénk, hogy mi az ameddig elmehetünk, ami még belefér, inkább keressük azt, hogy hogyan mehetünk egyre közelebb az Atyához. 23Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. 24Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Na mit is jelent ez, hogy tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből? A törvény a tized-fizetés kötelezettségét a szemes termésekre és a fa gyümölcseire vonatkoztatta. Tehát a gabonából, az olajból, a gyümölcsből kellett tizedet adni. De a farizeusok, ironikusan mondva, elmentek egy extra mérföldre és azt mondták, hogy nem csak ezekből, hanem még olyanokból is akarnak tizedet fizetni, amiből alapból nem kéne (menta, kapor, kömény pl). Ezzel alapvetően nem is lenne akkora baj. De az már nagyon nagy baj, hogy míg ebben a dologban túlszigorúak, addig a sokkal fontosabb dolgokat elhanyagolják. És miközben extra tizedet fizetnek, addig az igazságos ítélettel, az irgalmassággal, a hűséggel, azaz a törvény igazi értelmével nem törődnek. Ezért mondja Jézus, hogy a szúnyogot, az egyik legkisebb tisztátalan állatot, kiszűrik, attól óvják magukat, de a tevét, az egyik legnagyobb tisztátalan állatot, amitől a legnagyobb bajuk lesz azt lenyelik. Feleslegesen extra tizedet fizetnek, de közben a lényegi dolgokat elhanyagolják. Sokszor talán mi keresztyének is tudunk kicsinyeskedni. Olyan kicsinyes kérdéseken vitázunk, és most nyilván túlzó példát mondok, hogy milyen zoknit vehet fel egy keresztyén ember, közben meg a sokkal fontosabb dolgokat, pl. az egymás felé való szeretetet elhanyagoljuk. Ettől is óva int bennünket Jézus, hogy a szálkákat kiszedjük, de a gerendákat bent hagyjuk a saját szemünkben. 25Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. 26Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen! A farizeusoknak nagyon fontos volt a külső tisztaság. Nagyon jól tudjuk, hogy mennyi rituális tisztálkodási szokás volt. Sokat a törvény is előírt. De az írástudók szokásosan ezt is túlzásba vitték és túlszabályozták. És amíg odafigyeltek a sok külsőségre, addig belül telve voltak kapzsisággal és féktelenséggel, kicsapongással. A külsőségekre odafigyeltek, de belül nagy baj volt. Pedig tudjuk, hogy hiába tiszta kívülről egy pohár vagy egy tál, ha belül penészes, akkor nem szívesen ennénk belőle. Néha a nyári szünet után – közeledik ennek az ideje - előkerülnek a tízórais dobozok a gyerekek táskájából. Kívülről nem látszik semmi baj a dobozzal, lehet, hogy még szép minta is van rajta, de az az étel, ami ott rohad június óta, nem éppen étvágygerjesztő. A farizeusok sok külső törvénye csak begyakorolt látszat, ami felületesen ugyan, de eltakarja a szívük gonoszságát, a belső rohadást. Jézus pedig arról beszél sok helyen, hogy nem a külsőségek teszik tisztátalanná az embert, hanem az számít, ami belül van. Ami belülről jön, az határoz meg. És igazán megtisztulni is csak belülről lehet. Ha odabent, a szívünkben történik változás, ha Jézus megtisztítja a bensőnket minden gonoszságtól, akkor az a külsőségekben is megfog látszani. Viszont fordítva nem igaz. Kívülről befele nem megy. Csak belülről kifele. Mert hiába kezdek el kicsit jobban viselkedni, ha a szívemben nem történik változás, akkor az egész hiábavaló. A farizeusok képmutatóak voltak. Kívül megtisztították magukat, de belül tele voltak kapzsisággal és kicsapongással. Ezért mondta róluk Jézus: „cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak.” Beszélnek valamiről, de nem azt teszik. Isszák a bort és prédikálják a vizet. Már sok szó esett arról, hogy velük ez hogyan történt… De a lényegi kérdés: mi a helyzet velünk? Összhangban vannak a tetteink azzal, amit képviselünk? Vagy csak a dumálás megy, meg a hívők között a jól viselkedés, aztán otthon meg a munkahelyen egészen mást látnak? Láttam egy videót az interneten. Egy anya a lányával kocsiban ülnek és egy drive throughba mennek, szerintem starbucksba, ugye elvitelre szeretnének dolgokat kérni. És egyszer csak kérdezi a rejtélyes hang a hangszóróból, hogy mit kérnek. Az anya rögtön rávágja, hogy egy jegeskávét kér. A lány pedig hátulról szól, hogy ő meg sütit. Anyja rögtön hátrafordul és ráförmed: van otthon süti… A lány annyit válaszol: na de kávé is… Nem jó az, ha valamit mondunk, aztán meg mi magunk teljesen mást csinálunk. Hogy állunk ezzel? Összhangban vannak a szavaink és a tetteink? Ha nem, akkor pedig nyilván nem az a megoldás, hogy akkor nem is beszélünk az igazságról, mert akkor legalább nem leszünk képmutatóak. Sokkal inkább az lenne a helyes, ha az életünket, a tetteinket igazítanánk ahhoz az Igéhez, amit mi magunk is hirdetünk. 27Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. 28Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Ez a jaj-mondás is hasonló az előzőekhez. Itt is arról van szó, hogy a farizeusok kívülről tisztának látszanak, de belülről tele vannak tisztátalansággal. Ugyanis a páska ünnepe előtt egy hónappal mindig lemeszelték a sírokat, hogy mindenki felismerhesse őket. Mert ha véletlenül ráléptek volna egy sírra, akkor tisztátalanná váltak volna, és nem vehettek volna részt az ünnepen. Ezért szép fehérre meszelték őket, hogy mindenkinek feltűnjön, hogy ott egy sír van, ott tisztátalanság van, azt kerüljük el, ne lépjünk rá. A sírok ilyenkor kívülről szépek, de tudjuk, hogy belül csak a halottak csontjai vannak. Tehát kívülről szép, de belül olyan tisztátalan, ami megfertőzi az embert a törvény szerint. Na a farizeusok is pont ilyenek voltak. Kívülről szépen ki voltak meszelve fehérre. Betartották a sok tisztasági törvényt, nem érintkeztek halottal, megtisztították a tál külsejét, de belül halottak voltak. Belül nem volt élet, csak tisztátalanság. Ezzel kapcsolatban is hadd meséljek egy történetet: „Sok évvel ezelőtt egy férfi a császári zenekarban akart játszani, de semmilyen hangszerhez nem értett. Mivel azonban nagy vagyonnal és befolyással rendelkezett, követelte, hogy felvegyék a zenekarba, hogy a császár előtt játszhasson. A karmester beleegyezett, hogy a zenekar második sorába beülhet. Bár nem tudott kottát olvasni, kapott egy fuvolát, és amikor elkezdődött a koncert, felemelte a hangszerét, ajkait összeszorította, és mozgatta az ujjait. Végigcsinálta az egész koncertet, utánozta a többi fuvolás minden mozdulatát, de egy hangot sem adott ki. Ez a megtévesztés két évig tartott. Aztán egy nap új karmester vette át a Császári Zenekart. Azt mondta a zenekarnak, hogy személyesen akarja meghallgatni az összes zenészt, hogy lássa, mennyire tudnak jól játszani. A meghallgatás során kiszűrte azokat, akik nem feleltek meg az ő elvárásainak, és elbocsátotta őket a zenekarból. A játékosok egyenként léptek fel a jelenlétében. Az álfuvolaművész, amikor ő került sorra, próbált mindenféle kifogást keresni, de a karmester ragaszkodott hozzá, hogy ő is bemutassa tudását. Szégyenkezve kellett a férfinak bevallania, hogy csak eljátszotta az egészet.” Sokan végigcsinálják a keresztény élet betanult mozdulatait. Eljárnak a templomba, tudják a jó válaszokat, Igeverseket idéznek, és még szolgálnak is. Ott a gyülekezet zenekara és nem látszik az, hogy ő kilógna. De a valóságban az egész hamis. El lehet bújni a tömegben, be lehet illeszkedni, de egyszer meg kell állnunk azelőtt, akit nem lehet becsapni. Ott senki sem fog tudni elbújni a tömegben. Ott kiderül majd, hogy ki az igazi zenész, és ki az a botfülű, aki csak zenészbőrbe bújt. Ki az a halott, aki szépre meszelte magát… 29Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak sírköveit, 30és ezt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában. 31Ezzel csak azt bizonyítjátok magatokról, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak.” Az írástudók nagy síremlékeket és kidíszített sírköveket építettek a múlt prófétáinak, akik mártírhalált haltak. Látunk is erre példát az ószövetségben. Azzal, hogy az írástudók így tisztelegtek a próféták előtt, elzárkóztak a próféták gyilkosaitól. „Ha akkor mi éltünk volna… Mi biztos megvédtük volna az Úr igaz prófétáit. Biztos, hogy nem vettünk volna részt a meggyilkolásukban… A baj csak az, hogy miközben ezt fennhangon hangoztatják, már eltervelték, hogy hogyan ölik meg Jézust. Ezzel a tettükkel, később el is árulják, hogy pontosan olyanok, mint azok, akik régen megölték Isten küldött prófétáit. Sőt, még gyalázatosabb tett az, hogy az Isten Fiát küldték a keresztre. De közben persze figyeltek a külső tisztaságra, meg hát nem is ők voltak, hanem a rómaiak, úgyhogy nyugodtan részt vehetnek az ünnepen. Elzárkóznak az őseik bűneitől, de ugyanazt a bűnhalmazt gyarapítják utána. Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy velünk is előfordulhat, hogy olyan dologért ítélünk el másokat, amiket mi sem tettünk volna nagyon másképp. Hát igen, az a másik ilyen rossz, de bezzeg mi nem csinálunk ilyet. Aztán lehet, hogy a szívünkben pont ugyanolyan indulatok vannak. Vizsgáljuk meg azt, hogy amikor valakire sújtó, megvető tekintettel nézünk meg még esetleg hangot is adunk ennek, akkor mi különbek vagyunk-e. A farizeusok másokra mutogatnak és elítélnek, de közben ugyanazt csinálják. Tehát ez volt a hét jaj. Jaj, a menny kapuját bezáróknak. Jaj, az önmagukért buzgóknak. Jaj, a kiskaput keresőknek. Jaj, a tevét lenyelőknek. Jaj, pohár tisztítóknak. Jaj, a magukat fehérre meszelőknek. Jaj, a képmutató ítélőknek. Ezektől int minket óva Jézus, mert a farizeusok ezzel az életvitellel bezárták a menny kapuját. Talán mostanra világossá vált mindannyiunk számára: a magunk erejéből mi is csak erre vagyunk képesek. Bezárjuk a mennyek országát, elvágjuk magunkat Istentől, megyünk a magunk feje után. Ennyit tudunk: bezárni a menny kapuját az önzőségünkkel, a képmutatóságunkkal, a magunkért való buzgóságunkkal. De jött valaki, aki nem bezárta a kaput, hanem kinyitotta. Ő ígéri nekünk is: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be” Jézus nem képmutatóskodott, nem szerepelni akart, nem a maga hasznát kereste. Olyannyira nem, hogy a saját életét adta értünk. És ezzel az volt a célja, hogy megmentsen bennünket. Hogy kinyissa azt az ajtót, amit mi bezártunk. Hangzik számunkra is az ítélet, ami egyben figyelmeztetés is: bezárjátok a mennyek országát, kizárjátok magatokat. De elhangzik a kegyelem és a megmenekülés lehetősége: én viszont nyitott ajtót adtam eléd. Ezt mondja ma számodra is Jézus. Nyitva az ajtó, lépj be. Ne halogass, hogy majd máskor. Ne keresd a kifogásokat, hogy mit szólnának otthon, ha ezt megtenném, hát biztos hülyének néznének. Na de mi a fontosabb? A mások véleménye, vagy az életed? Jézus hív, hogy lépj be az ajtón. Hagyd a küszöbnél minden bűnödet és nyomorúságodat, és lépj be a mennyek országába. És mi van akkor, ha valaki már belépett? Ha valaki már megtért? Azoknak azt mondja Jézus: „8De ti ne hívassátok magatokat mesternek…” De ti… De ti ne úgy éljetek, mint a farizeusok. Közöttetek ne a képmutatóskodás, hanem a hiteles élet legyen jellemző. Közöttetek ne a törvényeskedés, hanem a szeretet törvénye uralkodjék. Közöttetek ne a magamutogatás, hanem a megalázkodás menjen. Persze ezt mondani könnyű… De a mindennapokban is lehet segítséget kérni attól, aki példát is adott nekünk: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Tehát az ajtó nyitva. Jézus mindent elintézett, csak be kell lépni. Olyan jó lenne, ha mi nem valakik akarnánk lenni, mint a farizeusok. Nem nagyra törnénk, miközben képmutatóskodunk. Nem az egész életünket arra áldoznánk, hogy bebizonyítsuk, hogy mi aztán nagy emberek vagyunk. Hanem tudnánk alázattal, de mégis hálás szívvel belépni azon az ajtón, amit bár mi bezártunk, de Jézus megnyitott a számunkra. Amen 2025 Fót