Péter lelki hagyatéka

---

---

Lectio – 2Péter 1,1-11 Imádság Dicsőítünk Urunk, Jézus Krisztus, a Te szeretetedért. Köszönjük, hogy te mindennel megajándékoztál bennünket, amire csak szükségünk lehet. Te látod, hogy milyen sokszor eltékozoljuk a te ajándékaidat: nem élünk azokkal jól, vagy talán meg is feledkezünk azokról. De köszönjük, hogy Te ennek ellenére kitartóan és hűségesen szeretsz bennünket. Olyan nagy csoda, hogy minket is isteni természet részesévé szeretnél tenni. Nem szeretnénk tétlenek és terméketlenek lenni a megismerésedben. Kérünk ezért, hogy Szentlelked által légy itt közöttünk. Hadd érezzük meg a jelenlétedet. Hadd értsük és éljük meg a hangzó Igét. Te munkáld ki bennünk mindazt, amiről olvastunk. Amen. Textus – 2Péter 1,12-21 A Bibliaolvasó Kalauz beosztása szerint tegnap Péter második levelét kezdtük el olvasni. Így a mai Istentiszteleten ezzel a levéllel fogunk foglalkozni, különösen is annak első fejezetével. Három kérdésre keresünk választ: 1. Miért írja Péter a levelet? 2. Miért megbízható, amit ír? 3. Miről szól a levél? Mindhárom kérdésre alapvetően a levél első fejezetében fogunk válaszokat keresni. 1. Tehát az első kérdésünk: Miért is írja Péter apostol ezt a levelet? Kiderül a levélből, hogy Péter a halálára készül. Leírja, hogy Jézus Krisztus kijelentette, megmondta neki, hogy nemsokára meg kell halnia. Ha emlékszünk, a János 21-ben is olvashatunk erről. Miután Jézus háromszor megkérdezi Pétert, hogy „szeretsz-e engem” és megbízza őt feladattal, azt olvassuk a 18-19. versekben: „18Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. 19Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent.” Tehát bizonyára Péter már tudta, vagy legalábbis sejtette azt, hogy mártírként meg fog halni Jézusért. Azért a Jézusért. akit anno háromszor megtagadott, de akinek a bocsánatát és szeretetét is átélte. Tehát Péter a halálára készül és ezt úgy fejezi ki: „hamar leteszem porsátoromat”. Tehát itt a földön csak átmeneti tartózkodása van, itt csak idegen, jövevény, ahogyan az első levelében is írta, az igazi otthona az Atyánál lesz a mennyben. De amíg itt van ebben a földi porsátorban, addig végzi a feladatát. Nem tétlenkedve várja a hazaköltözését, hanem folyamatosan szolgálatban áll. És itt fogalmazza meg a levél célját: emlékeztetéssel ébresztgetni a hívőket. Az a célja Péternek, hogy ha Ő már nem is lesz itt, mert hazaköltözik az Atyához, az itt maradt hívők akkor is emlékezzenek arra az evangéliumra, amelyet hirdetett nekik és amelyről majd a harmadik pontnál fogunk részletesebben beszélni. Tehát ez a levél egyfajta lelki hagyatéka, lelki öröksége Péter apostolnak. Az élete végén ezt tartja legfontosabb szolgálatának, hogy a hívők következő nemzedékét emlékeztesse az evangéliumra, és az ebből fakadó megszentelt életre. Ezért írja a levelét. Milyen nagy áldás ez, amikor a hívő ember így készül a halálára. Amikor az idős testvéreink nem hátradőlnek a hintaszékben és várják a halált, meg amikor nem csak azt hajtogatják, hogy jövőre én már nem is leszek, majd akkor fogok nektek hiányozni, még most becsüljetek meg… Péter nem magával van elfoglalva, hanem azt mondja: Igen, én el fogok költözni: leteszem a porsátoromat. De ettől nem áll meg a világ, nem leszek nélkülözhetetlen: emlékezzetek arra az Igére, amit hirdettem nektek és ahhoz ragaszkodjatok… Igen, nagy fájdalom, amikor elveszítünk egy idősebb testvért. Különösen akkor, ha közel állt hozzánk. De nagy áldás, ha majd az életünk végéhez közeledve Péterrel együtt tudjuk mondani: Nekem lassan lejár a földi időm, de helyesnek tartom, hogy amíg itt vagyok, amíg itt van feladatom, addig emlékeztetlek titeket az Igére. Arra az Igére, amit már lehet, hogy hallottatok, lehet, hogy ismertek, de mégis abból tudtok megújulni és új erőt nyerni. Tehát ez a levél Péter apostolnak a lelki hagyatéka. Azért írta meg, hogy a hívők következő nemzedékét emlékeztesse az evangéliumra. 2. Na de, honnan tudjuk, hogy megbízható az, amit ír? Miért higgyünk neki? Persze sokunknak elég, és legyen is az, hogy ez Isten szava, hiszen a Bibliának a része. De azért felmerülhet bennünk a kérdés, miért bízzunk meg benne, miért vessük ebbe a hitünket? Azzal kezdi Péter, hogy nem kitalált meséket hirdetett a hívőknek. Itt a görögben a mytos, mítosz szót használja. A XIX-XX. században volt egy irányzat, amely magát keresztyénnek mondta, és azt tűzte ki céljául, hogy a Bibliát mitológiátlanítani kell. Tehát a benne levő mítoszokat le kell leplezni, és ezeknek a mítoszoknak igazából csak az üzenete a fontos számunkra. Ilyen mítosznak mondták Jézus feltámadását, az Ő csodatetteit és minden egyebet, amit a kor tudományossága nem tudott igazolni. Ennek az irányzatnak a hatásait mind a mai napig érezzük. Tehát nem csak Péter korában, hanem ma is (még az egyházon belül is), vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ez az egész csak mese, ez az egész csak mítosz. Igazából nem is számít, hogy megtörtént-e, a lényeg az üzenet. De kedves Testvérek, a keresztyén hit bizonyos értelemben történelmi hit. Hiszen Isten, Jézus Krisztusban, belépett a történelembe, közöttünk járt, csodákat tett, meghalt és feltámadt. És erről beszél Péter is, hogy ez nem mese, nem mítosz, nem egy a sok közül, ez a valóság. Hiszen Ő maga szemtanúja volt mindannak, amit Jézus tett itt a földön. Beszámol a megdicsőülés hegyén történtekről is, ahol nem csak látta Jézus isteni fenségét, hanem még az Atya hangját is hallotta. Ott volt, valóságosan megtapasztalta ezt. Ugyanúgy, ahogyan Jézus feltámadását is. Tehát Péter nem mesét, nem mítoszt hirdetett, hanem arról tett bizonyságot, amit Ő maga valóságosan átélt. És ezért is végezték ki őt. Hát meghalt volna egy hazugságért? Vállalta volna azt a sok kínt egy mítoszért? Nem hinném. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mi hitünk a megtapasztalásokon és a bizonyítékokon nyugszik. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. De Isten az Igét sokszor Mózes, a próféták, az apostolok megtapasztalásain keresztül íratta le nekünk. Ezért mondja Péter, hogy ezért bizonyosnak tartatjuk a prófétai beszédet, az Igét. Mert az Ige nem emberi akaratból, vagy önkéntes magyarázatból származik, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek. Igen, emberek írták a Szentírást. Meg is lehet különböztetni a különböző szentírókat. Egészen máshogy ír Péter, mint Pál meg János. De végsősoron a szerző mégiscsak a Szentlélek Isten, és Isten szájából származik az Ige. Ezért mondja itt Péter: jól teszitek, ha figyeltek az Igére, mint sötét helyen világító lámpásra. Tehát az Ige, olyan mint egy lámpás, ami a bennünk, meg körülöttünk uralkodó lelki sötétséget szeretné leleplezni. Egyik ismerősöm mesélte, hogy ő nem annyira szeret takarítani és rendet rakni. Úgyhogy ő szeret inkább sötétben lenni otthon is, elég neki a monitor fénye, mert ha lámpát kapcsolna, akkor látszódna a nagy rendetlenség és a kosz. Takarítani meg nem akar, úgyhogy inkább marad a sötétben. Hányszor vagyunk mi is így… Nem akarunk az Ige világosságába menni, mert akkor látszódna a kosz, látszódna, hogy milyen nagy rendetlenség van az életünkben, látszódna a sok hazugságunk, kapzsiságunk, haragunk, látszódna, hogy a sötétben mit csinálunk, amikor senki nem lát. Kitakarítani meg nem akarunk, mert hát az mennyi munka, mennyi változás, meg hát mások is mit fognak szólni… Jobb nekünk itt a sötétségben, a többiek is a sötétségben vannak, nem kell a világosság. Pedig pont a világosság az, amire a szükségünk van. Az Ige világosságában kezdődhet el a rendrakás, Isten tisztító munkája. Az Ige világosságában láthatjuk meg a helyes utat, amelyen járnunk kell. Az Ige világosságában ismerhetjük meg azt, akitől ez a fény származik. Ne botorkáljunk a lelki sötétségben! Olyan közel van hozzánk a lámpás, éljünk vele! Tehát megbízható, amit Péter ír a levelében, hiszen nem mítoszokat, nem meséket oszt meg velünk, hanem arról tesz bizonyságot, amit Ő maga is valóságosan átélt. 3. Az első két kérdéssel már foglalkoztunk, térjünk rá a harmadikra: Miről is szól a levél? A levélnek alapvetően két fő témája van. A második fejezetben és a harmadik fejezet elején Péter a tévtanítóktól int óva bennünket, erre most nem fogunk külön kitérni. Viszont a levél elején és végén a győztes, megszentelt hívő élet van középpontban. Ezt fogjuk most megvizsgálni az első fejezeten keresztül. Azzal kezdi a hívő életről való értekezését az apostol, hogy Isten mindennel megajándékozott minket, ami az életre és a kegyességre való. Tehát Isten mindent elkészített, amire egy hívő embernek szüksége lehet. Ahogyan múlt héten is hallhatta a gyülekezet: Isten már kitaposta, kiépítette előttünk az utat. Sőt, tovább megy ennél: a megtért, újjászületett ember isteni természet részesévé lett. A hívő emberbe költözött valami mennyei, valami felülről való. Hát nem erről szólt pünkösd? Hogy bár mi pusztulást érdemelnénk, a Szentlélek Isten mégis lakozást szeretne bennünk venni hit által, hogy mi isteni természet részeseivé legyünk és így megmenekülhessünk. Tehát ez az alapja a győztes, megszentelt életnek: Isten tette. Az, hogy ő a saját dicsőségével és erejével elhívott és a Szentlélek által isteni természet részesévé tett. Ezzel Isten mindent megadott, ami az élethez és a kegyességhez kell. Akkor mi hátradőlhetünk, már nem kell tennünk semmit? Dehogynem! Leírja Péter: Igen, Isten mindent megadott, amire szükségünk van a megmeneküléshez, nem kell azt kiérdemelnünk. De aki ezt átéli, azt ez biztosan cselekvésre indítja. Itt az első fejezetben is több felszólítást olvashatunk: „teljes igyekezettel törekedjetek”, „hitetekben mutassátok meg”, „igyekezzetek még jobban megerősíteni”. Ugyan ez nem felszólítás, de óva int bennünket a tétlenségtől, a terméketlenségtől is. Ezek mind erős kifejezések. Mind egy aktív életre utalnak. A hívő ember nem dőlhet hátra a székben, hogy már minden rendben, nem kell semmit tegyek. Valóban, az üdvösségemért nem is tehetek semmit. De a megszentelődésért? Isten ügyéért? Mások üdvösségéért? Miért ne tennél? És értjük, mindezekhez Isten megadta azt, ami szükséges. Végsősoron az Ő megszentelő munkájában kell bíznunk, azért kell könyörögnünk, nem megy ez a saját erőnkből. De azt, amit hálából tehetünk, azt tegyük meg! És ne felejtsük, ha már megtértünk, akkor a Szentlélek bennünk lakozik, és Ő tudja mindezt kimunkálni. Na de mit? Azt írja Péter: „5Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, 6az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, 7a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.” Tehát az ember hitének valamilyen módon látszania kell. Azt mondja az Ige: „mutassátok meg”. Ez nem magamutogatást jelent. A görög szó inkább azt jelenti, hogy a hithez tegyetek hozzá, vagy ahogyan Károli fordítja, ragasszatok hozzá igaz emberséget, ismeretet, önuralmat, állhatatosságot, kegyességet, testvéri szeretetet és minden ember iránti szeretetet. Tehát ezek együtt járnak. Ha valaki hívőnek mondja magát, de mindezek nem jelennek meg az életében, akkor ott komoly problémák vannak. Jakab is írja a levelében: a hit halott cselekedetek nélkül. Tehát Péter felsorolja, hogy mit is kéne hozzáragasztanunk a hitünkhöz. Először is igaz emberséget. Ezt az igazán erkölcsös emberre mondták az ókorban a görög filozófusok. Tehát a hitnek az ember erkölcsében is meg kell jelennie. Aztán ismeretet. Itt valószínűleg nem intellektuális adottságra utal Péter, hanem Istennek és az Igéjének az egyre mélyebb megismerésére. A harmadik az önuralom, hiszen a hívő embert nem irányíthatják a vágyai, ösztönei csupán, hanem azokat mindig felül kell, hogy vizsgálja az Ige mércéje szerint. Negyedik az állhatatosság. Említettem, hogy Péter második levele ír majd tévtanítókról, csúfolódókról, keresztyéneket ért üldözésekről, ott bizony szükség lesz állhatatosságra. Az ötödik pedig a kegyesség, ami Istennek a tiszteletét, Istenfélelmet jelent. Tehát az első öt az elsősorban a hívő belső életét és az Istennel való kapcsolatát járja át, ezért most ezt egyszerűen hadd foglaljam össze Istenfélelemként. Az utolsó kettő, a testvérszeretet és a minden ember iránti szeretet, viszont a más emberekkel való kapcsolatára mutat rá. Világos, hogy az igazi hitből, igazi Istenfélelemből mindig fakad a testvérszeretet. Az itt használt görög szó, a filadelfia, szó szerint is ezt jelenti. Világos, hogy aki újonnan születik, az Isten gyermekévé válik. Az Isten gyermekei pedig egymásnak testvérei lesznek. Isten családjában pedig a szeretet uralkodik a testvérek között. Sokszor átéltem már én is azt az örömöt, hogy valakivel teljesen más kultúrából, társadalmi helyzetből, akár népből jöttünk, de mégis felismertük egymásban a testvért. És rögtön szívbéli szeretet ébredt egymás iránt. Titokzatos az a szeretet és az az egység, amit a Szentlélek tud kimunkálni a hitben testvérek között. Viszont az Istenfélelem nem áll meg a testvérszeretetnél, a filadelfianál, hanem tovább megy, és eljut az agapéhoz, a mindenki iránti szeretethez. Ahhoz az elfogadó, feltétel nélküli, ajándékozó szeretethez, amivel Isten hajolt le hozzánk. És ez nem csupán érzelmet jelent, hanem sokkal inkább az istenfélelemből származó engedelmes akaratot is. Ez akkor valósul meg, amikor a hívő ember átengedi magán mások felé azt a szeretetet, amit Ő maga is megtapasztalt Istentől. Aztán ez megnyilvánul az odafigyelésben, egy-egy kedves szóban, az evangélium hirdetésében, a rászorulók megsegítésében… Kedves Testvérem! A hited mellé ragasztottad ezeket? Ragasztottál önuralmat, állhatatosságot? Fakad az Istenfélelmedből a testvérszeretet? Hozol áldozatot azokért, akik itt melletted ülnek? Tudod-e odaadóan szeretni azokat is, akik talán ezt nem viszonozzák? Mert ez a fokmérője a hitnek. Hiszen a hit halott cselekedetek nélkül. Erről beszél Péter is: „8Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. 9Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult.” Két féle hívőről szól itt az apostol: az egyikben megvannak azok a dolgok, amiket előbb tárgyaltunk, a másikban nincsenek. Az előbbi gyümölcstermő hívő életet él, hasznos mások számára is, a másik viszont tétlen és gyümölcstelen, senkinek semmi haszna az életéből. Az a különbség kettejük között, hogy az egyikük éli is azt, amiben hisz, a másik meg már talán arról is megfeledkezett, hogy a régi bűneiből megváltotta Őt Krisztus. Te melyik fához hasonlítasz? Termed az igaz emberség, az ismeret, az önuralom, az állhatatosság, az Istenfélelem, a testvérszeretet, és a mindenki iránti szeretet gyümölcsét? Vagy inkább tétlenül ülsz a megszürkült hitéletedben? Talán már azt is elfelejtetted, hogy Isten mennyi mindent kimunkált már az életedben? Ha mások keresik az életeden a gyümölcsöt, találnak rajta? Vagy évek óta hiába keresnek termést? Lehet gyümölcstermő, győztes hívő életet élni! Ami másoknak is a hasznára van, amiből mások is felüdülhetnek. Ezt szeretné Isten kimunkálni. Hallottuk az elején: Ő ehhez mindent megadott. A kérdés csak az: mi is beleadunk-e mindent, törekszünk-e teljes igyekezettel, hogy a hitünk mellé mindezt odaragasszuk? „10Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. 11És így majd dicsőségesen mehettek be a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába.” Itt is megjelenik Isten tette: Ő hívott el és választott ki a gyümölcstermésre. De ott van az ember felelőssége is: igyekezzetek még jobban megerősíteni, komolyan venni mindezt. Így lesz győztes hívő életetek: ha komolyan veszitek, hogy Isten már mindent elkészített, Ő mindent megadott, amire szükség van, de ezek mellett ti is teljes igyekezettel törekedtek az Ő tetszése szerint járni. Ha ilyen hittel vagytok, akkor dicsőségesen mehettek be a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába. Amen. Imádság Köszönjük Urunk, Jézus Krisztus, hogy nem mítoszokon, meséken kell alapuljon a hitünk. Köszönjük, hogy Te nem tekintetted zsákmánynak, hogy egyenlő vagy Istennel, hanem megüresítetted magad és valóságosan közöttünk jártál. Köszönjük azt is, hogy valóságosan meg is haltál értünk és ezzel üdvösséget szereztél a számunkra. Köszönjük, hogy ezzel mindent megadtál nekünk, ami az Élethez szükséges. Köszönjük Urunk, azokat az idősebb testvéreinket, akiktől mi magunk is hallhattuk az Igét. Köszönjük az Ő folyamatos szolgálatukat, emlékeztetésüket. De köszönjük, hogy a Te Igéd nemzedékről nemzedékre megmarad és érezzük annak erejét. Könyörgünk ma is munkásokért, bátor bizonyságtevőkért, akik hirdetik a Te nevedet. Köszönjük az Igédet, amely sötét helyen világító lámpás lehet a számunkra. Kérünk leplezd le életünk minden sötétségét. Mutasd meg, mit kéne még kitakarítani. De kérünk, hogy azt az utat is mutasd meg, amelyen járnunk kell. És Urunk, te őrizz minket mindenféle tétlenségtől, gyümölcstelenségtől is. Te munkáld ki bennünk az igaz emberséget, az ismeretet, az önuralmat, az állhatatosságot, a kegyességet és a szeretetet. Add, hogy olyan gyümölcstermő életünk lehessen, ami másoknak is a hasznára van. Így áldd meg ennek a gyülekezetnek minden tagját. Hadd legyen mindenki bátor bizonyságtevőd otthon, a munkahelyeken. Imádkozunk a nyári szünetért is, add, hogy a diákok is bölcsen tudjanak a kapott szünettel, idővel bánni. Könyörgünk a betegekért, Te légy a gyógyítójuk. Esedezünk a gyászolókért is, hogy Te vigasztald meg őket, hadd tapasztalják meg feltámadásodnak az erejét. Köszönjük, hogy megnyitottad az utat a Te országodba. Kérünk segíts, hogy ne legyünk tétlenek, hanem növekedjünk a Te megismerésedben. Amen 2025 Fót