Gyalázóból dicsőítő

---

---

„39A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! 40De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. 42Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! 43Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” Lukács 23,39-43 A most felolvasott történeten keresztül azt szeretnénk megvizsgálni, hogy egy Istent gyalázó emberből a Jézussal való találkozás után hogyan lett egy Istent dicsőítő ember. Három fázisát szeretnénk megnézni a megtérő lator Istenkapcsolatának: 1) a gyalázás 2) a bűnbánat és a 3) dicsőítés szakaszáról lesz ma szó. 1. Gyalázás Jól ismerjük az eseményeket. Jézus Krisztust nagypénteken két gonosztevővel együtt felviszik a Koponya-helyre, a Golgotára, ott keresztre feszítik Őt és a két bűnözőt: egyiket a jobb, másikat a bal keze felől. Erről a két latorról, ahogy szoktuk őket emlegetni, nem tudunk sokat, csupán annyit, hogy elkövettek valami bűntettet és ezért halálra ítélték őket. Azt is megtudjuk a másik két szinoptikus evangéliumból, Máté és Márk evangéliumából, hogy eredetileg mindketten gyalázták, káromolták Jézust, csakúgy, mint a tömeg meg a katonák, akik ott voltak a keresztnél. Ez a kiindulópont, hogy Jézust gyalázzák. És mi is mindnyájan innen indulunk. Onnantól kezdve, hogy megszületünk, egészen addig, míg meg nem térünk, az egész életünk egy nagy gyalázat. És ha a szavainkkal nem is káromoljuk Jézust, az életünkkel, életvitelünkkel, tetteinkkel egészen biztos. Ez világos a Szentírás tanításából: „Nincsen igaz ember egy sem. Nincs, aki keresse Istent, mindnyájan elpártoltak tőle.”. Ha körülnézünk a világban, akkor látjuk ennek az Istentől elszakadt állapotnak sok következményét. Sőt, ha valaki őszintén magába néz, akkor felismerheti, hogy valóban így van, hogy még a legjobbnak szánt tetteink mögött is ott van az önzés, a számítgatás, a hiúság. És azokkal nem dicsőítjük, hanem sokkal inkább gyalázzuk az Urat. Persze van, aki ezt kikéri magának, hogy róla ilyet ne mondjanak, de az Ige világos és nem hazudik. Aki ilyen öntelt, az ilyen öntelten marad ebben a gyalázatos állapotban. Viszont aki felismeri ezt, azon lehet segíteni. Így segített Jézus a megtérő latoron, így segített Zákeuson, és így segített Pál apostolon is, aki maga is elmondja: „Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem.” Tehát van lehetőség ebből a gyalázatos állapotból szabadulni, és ezt a lehetőséget az egyik gonosztevő meg is ragadta. Viszont ezzel a második és harmadik pontban szeretnénk majd jobban foglalkozni. Most még nézzük meg a másik lator szitkozódását. Ezt mondja: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!” Ez nyilván egy szarkasztikus, gúnyos megjegyzés Jézus felé: ha valóban te lennél a Messiás, akkor már nem lennénk itt… Ezzel kapcsolatban hadd osszak meg két rövid gondolatot. Először is, aki tegnap olvasta vagy hallgatta a Kalauz által kijelölt Igét, az felismerheti, hogy a lator gúnyolódása nem saját kútfőből jött. Ugyanis a sokaság és a katonák szinte ugyanezekkel a szavakkal káromolják Jézust. „Mentsd meg magadat, ha Te vagy a Krisztus”. Ezt mondja el a sokaság, ezt mondják a katonák, és ebbe a trendbe csatlakozik be a lator is, bár hozzá teszi, hogy hát akkor már minket is ments meg… Látjuk, hogy mennyire befolyásolható az ember. Az volt a divat, hogy kigúnyoljuk Jézust, hát akkor a lator is kigúnyolja Jézust. Ma is vannak ilyen szellemi irányzatok, melyeknek az a célja, hogy Isten nevét megcsúfolják. Úgyhogy nekünk is nagyon vigyáznunk kell, hogy a tömeg ordítozása, a sokaság rossz példája nehogy megtévesszen minket. Mert ravasz ám a Kísértő és sokszor féligazságokkal támad, hogy így csúfolja meg Isten nevét. És halljuk, hogy „igen, létezik Isten, de az egyház, a papok meg Konstantin császár meghamisították a Bibliát… És ezt a facebookon olvastam, tehát biztosan igaz. Meg hát amúgysem kell komolyan venni mindent, ami az Igében van, sok minden csak kulturális hagyaték, csak azokkal a részekkel kell foglalkoznunk, amelyek a szeretetről szólnak. Úgyhogy élhetünk bárhogy, Isten úgy is megbocsát. Meg hát a többi vallást sem kell elvetni, sőt azokat is jó megismerni, belekeverni a hitünkbe, kiválasztani mindegyikből azt, ami tetszik…” Ezek mind olyan dolgok, amelyeknek ha utána néz és logikusan átgondolja az ember, rögtön rájön, hogy badarság az egész. De mivel szimpatikus lehet számunkra az, hogy mi dönthetjük el, hogy mi tetszik, hogy mit tartunk meg az Igéből és mit nem, ezért hiszünk ezeknek a hazugságoknak, amiket a sokaság kántál. És így végsősoron kialakítjuk a saját hamis Isten képünket, aminek köze sincs az Úrhoz. Sőt, magunk istenei leszünk, mert mi döntjük el, hogy mi a jó és mi a rossz. Hát ez nem Isten meggyalázása? A másik dolog, amit kiemelnék a lator szavaival kapcsolatban az az, hogy milyen elvárásokat támasztott a Messiás felé: Ha Jézus a Krisztus, akkor mentsen meg. Nem lehet, hogy a Messiás ilyen rémes halált hal. Megvoltak az előzetes elképzelései a Krisztusról, és csalódott azokban. Hányan élnek ma is így. Sorolják az elvárásaikat: Ha Isten létezik, akkor oldja meg az anyagi problémáim, akkor gyógyítson meg, akkor adjon sikert a karrieremben. Hiszen Isten végülis erre van, hogy az én elvárásaimat, elképzeléseimet valóra váltsa, és ha nem teszi, akkor nem is létezik, vagy ha létezik is, biztos, hogy nem szeret. Hangzik a sok elvárás, amit emberek Isten felé támasztanak, és ha Isten azoknak nem felel meg, akkor jön a gyalázás, ahogyan ez a latornál is történt. De hát a teremtmény milyen jogon kéri számon a teremtőt? A fazék, az agyagedény milyen jogon dirigálna a fazekasnak? Isten nem arra van, hogy a mi elvárásainknak megfeleljen és az elképzeléseinket valóra váltsa. Ő nem a jó tündér keresztanya. De a lator itt leragad: ha Te vagy a Krisztus, ha Te vagy az Isten Fia, akkor ments meg, különben csak káromollak! Kedves Testvérek! Nem kísért-e meg minket az, ami ezt a gonosztevőt is? Hogy a sokaság gondolatai minket is befolyásolnak? Vagy a tömegnyomás miatt szégyelljük az Urat? Vagy elvárásokat támasztunk: ha Te vagy az Isten, akkor tedd ezt meg azt? A lator itt elakad és káromolja Jézust. De a Biblia beszél arról, hogy nem csak olyan van, hogy mi gyalázzuk Jézust. Van olyan is, hogy miattunk mások káromolják Isten nevét. Ezt olvassuk a római levélben: „21ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? 22Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? 24Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között” Talán minket, templombajáró embereket ez a gyalázási forma kísért meg a legjobban. Hogy a fejünkkel tudjuk mit kéne tenni, ezt a szájunkkal is mondjuk és mégsem azt tesszük. És mások ezt látva azt mondják: Ilyen egy keresztyén? Akkor nekem nem kell sem a keresztyénség, sem az Isten. És látjuk, hogy egy-egy egyházi botrány után (pl amikor kiderül egy papról, hogy homoszexuális), hogyan gyalázzák Istent a kommentszekcióban. Tehát ha valaki keresztyénnek, Krisztust követőnek mondja magát, nagyon kell vigyáznia, hogy hogyan él. Mert nem mindegy, hogy csak tudja és képviseli a Biblia tanításait, vagy azok szerint is él. Rengeteg emberrel találkoztam már, aki azt mondta: azért nem jár templomba, mert látja, hogy milyen képmutatók, akik odajárnak. Persze ez lehet kifogás is, de sajnos sokszor igazuk van. Tehát a képmutató élet az ugyanúgy meggyalázza az Úr nevét, mint a szitkozódások ott a Golgotán. Te gyalázod-e ezzel az Úr nevét? Adsz-e okoz másoknak a szitkozódásra a képmutató életeddel? Itt a gyülekezetben könnyű előadni a jó hívőt. De hogy hol tartasz a hitedben, az a munkahelyen derül ki, meg a családod körében, meg otthon, amikor senki sem lát. Összhangban vannak a tetteid a szavaiddal? Méginkább: összhangban vannak a tetteid az Igével? Egy amerikai evangelizátor mesélte, hogy egy kisvárosban prédikált. Az evangelizáció után másnap elment a supermarketbe. Kiválasztotta a termékeket, odament a kasszához, fizetett és útnak indult. A kijárathoz közeledve vette észre, hogy a kasszás többet adott vissza, mint kellett volna. Visszafordult, odament a pénztáros hölgyhöz és mutatta, hogy többet adott. A hölgy rögtön reagált: direkt volt. Hát hogy hogy direkt? Tegnap ott voltam az evangelizációján és ott a becsületességről prédikált. Kiváncsi voltam, hogy éli is, vagy csak beszél… A körülöttünk élő emberek bizony megfigyelik hogyan élünk. Ha tudják rólad, hogy te templomba jársz, hogy te keresztyénnek mondod magad, akkor folyton azt fogják méricskélni, hogy valóban úgy is élsz-e vagy csak képmutató vagy. Ha a Te életedet megnézik, mit mondanak? Ugye nem azt, amit a római levélből olvastam: hogy tanítod, hogy ezt meg azt ne, aztán meg pont azt csinálod. Ugye nem okozol gyalázatot a képmutató életeddel? Tehát ez volt az első nagy egységünk, amikor mindkét lator csak gyalázza Jézust. Az egyik ebben az állapotában marad: a tömegre hallgat, elvárásokat támaszt és káromolja Jézust. A másik viszont változáson megy keresztül. Nézzük csak, mit mond: 40De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. 2. Az Ő életében eljött a bűnbánat ideje. Rászól a másik gonosztevőre: Hát eszednél vagy? Te is itt csüngsz a kereszten. Te és én jogosan, de Jézus semmi rosszat nem tett. Említettem, hogy eredetileg ez a lator is káromolta Jézust. Ez kiderül a többi evangéliumból. Hát akkor hogy jött ez a nagy változás? Miért van az, hogy a sokaság, a katonák meg a másik gonosztevő is gyalázzák a Messiást, és ő mégis megváltoztatja a véleményét, nem folytatja a gyalázást, sőt még a másikra is rászól? Hogy lehet ez? Bizonyára ez a bűnöző, ez a gonosztevő végignézte, hogy Jézus hogyan szenved. Látta, hogy Jézus némán tűri, ahogy átszegezik a kezét. Hallotta, hogy Jézus éppen azokért imádkozik, akik őt keresztrefeszítették. Tapasztalja, hogy Jézus szelíden elviseli a sok szitkozódást, amit kapott, még a gonosztevőnek sem szól vissza. Mindezt látja és hallja ez a másik lator. És arra következtetésre jut, hogy ez a Jézus méltatlanul szenved. Nem követett el semmit, mégis meg kell halnia. És ahogy Jézus bűntelenségét szemléli, közben meglátja, hogy Ő viszont jogosan van ott. Kétszeresen kifejezi azt, hogy méltó a büntetésre: JOGOSAN kapjuk a MÉLTÓ büntetést. Ha a másik gonosztevőhöz hasonlítgatta volna magát, akkor talán könnyen megnyugtathatta volna a lelkiismeretét: Hát nem vagyok rosszabb, mint az a másik. Sőt, ő két embert ölt meg, én meg csak egyet. Végülis még jobb is vagyok nála, igazából Őt kéne jobban büntetni, engem meg kevésbé, ez így nem fer… Ha a másikhoz hasonlítgatta volna magát, akkor nem jutott volna el bűnbánatra. Mi is milyen sokszor azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy a másiknál azért jobbak vagyunk. Mert nyilván nem vagyok tökéletes, megvannak nekem is a hibáim, de az a másik… Na az több adót csal mint én, meg csalja a feleségét, meg nyal a főnöknek. Azért ennél én jobb vagyok… És könnyen elterelődik rólunk a figyelem, mert a másik bűnével vagyunk elfoglalva. Vagy ha talán látjuk a hibánkat, mert ugye bűnnek nem merjük nevezni, akkor is a másikra mutogatunk. Azért vagyok ilyen, mert anyám meg apám ezt meg azt tették velem gyerekként… Azért viselkedik így, mert máshogy nem lehet, különben elnyomnának. Azért tettem meg, mert mindenki más is ezt csinálja, hát másképp nem lehet érvényesülni. Jön a másikra való mutogatás. De a lator nem másokra mutogat, nem a rómaiakat hibáztatja és nem is a másik bűnözőhöz hasonlítgatja magát… Hanem kihez? Jézushoz. És látja: Jézus bűntelenül szenved, én viszont nagyon is rászolgáltam. Hát nem így juthatunk el mi is igazi bűnbánathoz? Hogy szemléljük Jézus bűntelenségét, és eljutunk a következtetésre, hogy hozzáképest nagy senkik vagyunk. Bűnbánati héten vagyunk. Ezeknek az alkalmaknak nem titkolt célja az, hogy a bűnbánatban segítsenek minket. Hogy az Úrvacsorára készülve megláthassuk azt, hogy hol voltunk engedetlenek, hol vétettünk. Na de hogyan? Nézzünk fel Jézusra! Mert ha Őt, a Szentet, a Tökéleteset szemléljük, akkor könnyen megláthatjuk, hogy mi milyen szentségtelenségekben élünk. És nem csak arra gondolok, hogy vizsgáljuk meg a Jézusról szóló történeteket, nézzük meg, hogy hogyan viselkedett, és ahhoz képest mi hogyan viselkedünk. Persze ez is benne van, tegyük meg, de sokkal inkább gondolok arra, így húsvétra előre utalva, hogy Jézus ma is él, ma is lehet vele kapcsolatba kerülni Szentlelke és az Igéje által. És ha ilyen módon találkozunk a feltámadott Jézussal, akkor az Ő szent közelségében lelepleződik mindaz, ami szentségtelen. Mint amikor egy kupis szobában felkapcsoljuk a villanyt. Rögtön meglátszik a kosz, a rendetlenség, mindaz, amit eddig nem akartunk látni. Egyik ismerősöm mesélte, hogy ő nem annyira szeret takarítani és rendet rakni. Úgyhogy ő szeret inkább sötétben lenni otthon is, elég neki a monitor fénye, mert ha lámpát kapcsolna, akkor látszódna a nagy rendetlenség és a kosz. Takarítani meg nem akar, úgyhogy inkább marad a sötétben. Hányszor vagyunk mi is így… Nem akarunk Jézus világosságába menni, mert akkor látszódna a kosz, látszódna, hogy milyen nagy rendetlenség van az életünkben, látszódna a sok hazugságunk, kapzsiságunk, haragunk… Látszódna, hogy a sötétben mit csinálunk, amikor senki nem lát. Kitakarítani meg nem akarunk, mert hát az mennyi munka, mennyi változás, meg hát mások is mit fognak szólni… Jobb nekünk itt a sötétségben, a többiek is a sötétségben vannak, nem kell a világosság. De hát pont azért vagyunk itt ezen az alkalmon is, hogy Jézusra, a világ világosságára nézzünk és így lelepleződjön az életünkben mindaz, ami nincs a helyén. És utána lehet rendet rakni. Méginkább: kérni Jézust, hogy Ő tisztítson meg mindenféle kosztól és tegye rendbe az életünket. A lator szemlélte Jézust, az Ő szenvedését, és eljut a nagy következtetésre: Jogosan szenvedem el a méltó büntetést. Mi eljutottunk-e már ide? Hogy jogos lenne számomra az ítélet? Hogy méltó vagyok a kárhozatra? Lehet, hogy az értelmünkkel mindezt tudjuk, mert megtanultuk. De beleremeg-e a szívünk, hogy mi jogosan kaptuk volna a méltó büntetést, Jézus mégis mindezt átvállalta. És mintha értünk is imádkozott volna: bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek. Hiszen „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Te eljutottál-e már erre a bűnbánatra? Jézust szemlélve megláttad-e a saját nyomorúságodat? Pár hete itt szolgáltam a testvérek között, és az Isten szerinti szomorúságról beszéltem. Megszomorodtál-e már a bűneid fölött? És nyertél-e így megbánhatatlan megtérést? 3. Mert a lator sem állt meg a bűnbánatnál, hanem ebből fakadt az igazi változás. Eddig gyalázta Jézust, utána bűnbánatra jutott, és most dicsőíti Őt. Tehát elérkeztünk a harmadik nagy egységünkhöz: a dicsőítéshez. Nézzük mit mond a lator: „42Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!” Elsőre talán ez nem tűnik dicsőítésnek, de mintha ezt mondaná: Jézus én látom, hogy te nem vétettél semmit. Ha nem vétettél semmit, az egy dolgot jelenthet: tényleg te vagy a megígért Messiás, a Krisztus, én meg ezt eddig gúnyként ordibáltam… De Jézus Te vagy a megígért király, és vissza fogsz térni a királyságodba. Kérlek emlékezz meg rólam! Dicsőíti Jézust. Azaz megvallja Jézust annak, aki: a megígért Király. És mint szolga, kéri az Ő Urát, hogy Jézus, emlékezzél meg rólam… Mekkora különbség! Hogyan gúnyolódik a másik lator? HA te vagy a Krisztus, akkor ments meg. Az első lator feltételez, szarkazmussal szól, elvárásokat állít… És ez a másik? Azt mondja: Jézus Te király vagy, kérlek emlékezz meg rólam… Ebben benne van az is, hogy tégy velem úgy, ahogy azt jónak látod. Az egyik követelőzik, a másik fejet hajt a király előtt. Te hogyan állsz Jézushoz? Maradsz káromló, aki hitetlenkedik, elvárásokat támaszt és dirigál Jézusnak? És minden imádsága csak arról szól, hogy Isten hajtsa végre a terveit? Vagy a bűnbánaton keresztül eljutottál-e oda, hogy mint szolga, meghajolsz a király előtt és tudod kérni tőle: Tégy úgy velem, ahogy akarsz. Talán ismerjük a Zsoltárok 50,15-öt: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Hát nem ez történt a latorral? Ott volt a legnagyobb nyomorúságban. Leélte a mindenféle bűnnel terhelt életét, ezzel el is nyerte a méltó büntetését, már ott volt a halál szájában, amikor odafordult Jézushoz. És Jézus megszabadította Őt. Azt válaszolja: „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” Nem elküldi magától, hogy mit gondol. Nem azt mondja, hogy javuljon meg, meg tegye jóvá a bűneit… Nem. Még ma velem leszel a paradicsomban. A latornak nem kell vezekelnie. Mert Jézus pont azért szenved ott a golgotai kereszten, hogy számára is, meg számomra is, meg te számodra isbűnbocsánatot szerezzen. Ez a lator először káromolta Jézust, utána ahogyan látta a Messiás szenvedését, igazi bűnbánatra jutott, és végül a gyalázóból egy Jézust dicsőítő ember lett. Te hol tartasz ebben a folyamatban? Még mindig megcsúfolod az Úr nevét? Ha nem is a szavaiddal, de a folyamatos elvárásaiddal meg képmutató életeddel, hogy tudsz meg mondasz valamit, mégis máshogy teszed? Vagy Jézust szemlélve már látod azt, hogy méltó lennél a legnagyobb büntetésre, és Ő mégis elviselte azt helyetted? Ha látod, akkor eljutottál-e már oda, hogy ki tudd mondani: Jézus Te király vagy, tégy a szolgáddal úgy, ahogy szeretnél. Zárásképp hadd mondjam el: két gonosztevő volt Jézus mellett a kereszten. Térben mindketten közel voltak Jézushoz, mindketten látták, hogy hogyan szenved, mindketten hallották, hogy hogyan imádkozik… Az egyikük mégis megmaradt csúfolódónak. Csak a másik jutott el a bűnbánaton keresztül a dicsőítésig. Ketten voltak Jézus mellett a Golgotán. Az egyikük valószínűleg elkárhozott, a másik bizonyosan üdvözült. Te a kereszt melyik oldalán vagy? 2025, Páty, nagypéntek